
Újpest járványügyi intézkedéseiről beszélt Kanász Nagy Máté
Facebook-videójában Újpest népjóléti alpolgármestere összefoglalta kerület önkormányzatának intézkedéseit, amelyet a járvány megfékezése és a lakosok megsegítése érdekében tettek. „A járványhelyzet és a kormány intézkedései rendkívül sok megoldandó feladatot hárítanak az önkormányzatokra is. Napról napra kell helytállni, tartjuk a frontot!” – írta posztjában Kanász-Nagy Máté.
– Telefonon és interneten jelentkezhetnek segítségért az otthon maradó idősek, nekik az önkormányzat segít a bevásárlásban, vagy kiváltja helyettük a gyógyszerüket, és haza is viszi számukra. Az idősellátásba a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők is bekapcsolódtak. – Személyes példával kell előjárnunk – jelentette ki Kanász-Nagy Máté.

– Módosították a helyi szociális rendeletet, hogy felkészüljenek a várható gazdasági válságra. Bár a válság megoldása országos feladat, a módosítással Újpest többeknek adhat többet. Akik elvesztik az állásukat, azoknak azonnal tudnak pénzbeli támogatást nyújtani.
– Az egészségügyi szférában átszervezték a szakrendelő működését, hogy minél kevesebben találkozzanak, hiszen a betegeket és az orvosokat kell leginkább megvédeni.
– Krízisalapot hoztak létre a bajba jutott újpesti vállalkozások megsegítésére, kiegészítve az önkormányzati bérleti díjak csökkentésével vagy elengedésével.
– Az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárásával nagy igény mutatkozik szociális étkezés biztosítására, így számukra az önkormányzat továbbra is biztosítja az étkezét. Nem feledkeztek meg az átmeneti otthonokban vagy a hajléktalanszállásokon élőkről sem.
– A legszükségesebb esetekre ügyeletet biztosítunk a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, de továbbra is az elszigetelődés a cél, hiszen csak így tudjuk megvédeni egymást – mondta a videóban az alpolgármester.
Újpest Egészségéért Díj létrehozásáról döntött márciusban az önkormányzat – a díj annak a személynek adományozható, aki az egészségügyi vagy szociális területen az újpesti lakosok egészségéért, jólétéért végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest egészségügyének, szociális ellátásának fejlesztéséhez. Az elismerés adományozásáról a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság véleményének kikérését követően a Képviselő-testület dönt. A felterjesztéseket az erre a célra rendszeresített adatlapon lehet benyújtani 2020. április 30. 14 óráig Kanász-Nagy Máté alpolgármester titkárságára (Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata, 1041 Budapest, István út 14. II/59.). Az adatlap letölthető a www.ujpest.hu honlapon vagy átvehető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában (1041 Budapest, István út 14.), ahol a Díj odaítélését szabályozó önkormányzati rendelet is megtekinthető.
A Díj adományozására javaslatot tehetnek:
– Újpesten működő társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, egyéb civil szerveződések, az egyházak, nemzetiségi önkormányzatok,
– az önkormányzati fenntartású intézmények és az önkormányzat tulajdonosi részesedésével működő gazdasági társaságok vezetői
– korábban elismerésben részesített személyek
– Újpesten működő egyéb állami vagy önkormányzati intézmények, szervek vezetői
– egyéb Újpesten működő érdekképviseletek és helyi önszerveződő közösségek
– legalább tíz magánszemély együttesen
Összeállította: Újpesti Hírmondó
Fotó: YouTube
HIRDETÉS
