Trippon Norbert: Átláthatósági rendeletet fogadtunk el!

Újpest

Újpest azon kevés önkormányzat közé tartozik (az ország 29 nagyvárosi, illetve fővárosi), mely 2019-ben csatlakozott az http://xn--tltsz-wqac1m.hu/, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország által megvalósított „Ez a Minimum!” programhoz. – kezdi Facebook bejegyzését Trippon Norbert.

A legutóbbi, csatlakozott önkormányzatok értékelésén átláthatósági szempontból jó helyen, a kevesek középmezőnyében, de például a II. és a XIII. kerület előtt végeztünk. Nemrég azonban tovább léptünk és előterjesztésemre külön rendeletet alkottunk (a fővárosban mindössze négy kerület rendelkezik hasonló rendelettel), mely kötelező az önkormányzati cégekre nézve is. Mindezek végrehajtása folyamatban van. – ismerteti a polgármester.

Úgy tudjuk, hogy a következő auditunk 2025 tavaszán lesz. Reméljük jól szerepelünk rajta, s Újpest ebben is, az átláthatóságban továbbra is az élbolyban, az egyik legjobb város lesz az országban. Mert mi újpestiek, szeretünk mindenben a legjobbak között lenni.

Hamarosan pedig a 2025. évi költségvetés mellett érkezik az ún. közösségi költségvetésről szóló rendelet is, melynek keretében Újpesten, újpestiek ötletei, újpestiek szavazatival valósulhat meg. Haladunk! – zárja sorait Trippon.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük