Képviselői napló: Varju László koronavírusról, taóról, elutasított nyugdíjemelésről

koronavírus közösség média Újpest

Konyhaasztal mellett vagy az Országgyűlésben, de természetes módon az egész ország a koronavírussal foglalkozik. Itt ez utóbbiról szólok pár szót, hogy mi is történt az elmúlt két hétben parlamenti közös ügyeinkben.

Fotó: narancs.hu
Fotó: Újpesti Hírmondó

Március első hetében hívtak a végrehajtótól, hogy megérkezett a felcsúti TAO-dokumentumok egy része (!). Ráczné Földi Judittal természetesen már másnap ellátogattunk Budaörsre, ahol meg is kaptuk a papírokat, amik azonban a teljes iratanyag csupán 1-2%-át képezik. Messzemenő következtetéseket ebből még nem tudunk levonni, azonban a folyamat elkezdődött és egészen addig nem állunk le, amig a több tízmilliárd forintnyi támogatást az utolsó fillérig el nem számoltatjuk. A részletekről az ATV Start című műsorában beszéltem, ami teljes egészében megtekinthető a Facebook oldalamon és a varju.hu-n. 

Szintén ezen a héten megkezdtük aláírásgyűjtési akciónkat, mellyel a közös ellenzéki listát támogatókat keressük, azonban a fertőzésveszély okán ezt a tevékenységet egyelőre felfüggesztettük, így most a petíció online formában továbbra is támogathatod! 

Fotó: Újpesti Hrmondó

Nőnap alkalmával az Európa Klub rendezvénysorozatunk vendége volt Lendvai Ildikó. Egy nagyon jó hangulatú beszélgetésre került sor a Templom utcában, ahol volt szó politikáról, vírusról és magánéletről egyaránt. A rendezvény végén virággal köszöntöttük a rendezvényen résztvevő Hölgyeket. 

Fotók: Újpesti Hírmondó

Ugyan ezen a napon  került megrendezésre az újabb újpesti szemétszedési akció, amin így kivételesen nem tudtam résztvenni, azonban szeretném megragadni az alkalmat, hogy újfent köszönetemet fejezzem ki a szervezőknek és minden közreműködőnek. 

Néhány képviselőtársammal együtt két javaslatot terjesztettünk a Költségvetési Bizottság elé. Az egyikben egy 4%-os azonnali nyugdíjemelést kezdeményezetünk a másik pedig arra tett javaslatot, hogy a kormány a propagandára elkülönített összeg egy részét  fordítsa inkább a koronavírus elleni küzdelemre. Öszinte megdöbbenésünkre a Bizottság kormánypárti tagjai mindkét javaslatot leszavazták.

Fotó: CNN

Végezetül pedig természetesen nem szeretnék elmenni szó nélkül napjaink fájdalmas kihívása, a koronavírus veszély. Már több alkalommal kifejtettem, hogy véleményem szerint megelőző figyelmfelhívásunk ellenére a kormány – kétségtelenül nem csak a magyar – a fekészülést elmúlasztotta, nem vette komolyan a veszélyt. Ennek az lett a következménye, hogy kapkodva próbálják a lemaradást behozni és így már egy ország fut az események után. De most mégis az a fontos hogy egymásra figyelve – ha kellemetlenséggel is – de elkerüljük a legrosszabbat.

Mindenesetre a jelenlegi állapotok már egészen biztosan mindenki életét megváltoztatták. Én arra kérlek Benneteket, hogy viselkedjünk fegyelmezetten, tartsuk be a korlátozásokat. Ha szükséges hívjátok az újpesti segélyvonalat +3670 500 1546 vagy ha tudsz gyere, és segítsünk közösen az arra rászorulóknak!

Vigyázzatok Magatokra, vigyázzunk Egymásra!

Varju László, Újpest országgyűlési képviselője

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük