
Holnap újra választ Újpest és Angyalföld – folytatás vagy a hatalom akarata?
Vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak Újpesten és Angyalföld egy részén, ahol a választók ismét dönthetnek arról, ki képviselje őket a Parlamentben. A helyzet azonban messze nem szokványos: a Fidesz nem a választáson, hanem bírósági úton próbálta elérni, hogy az eddig kétszer is megválasztott képviselő, Varju László ne indulhasson újra.
A bíróság döntése és Varju László lemondása után a választók kezébe került a döntés: folytatódjon-e az eddigi képviselet, vagy új szereplő érkezzen.
Varju László az elmúlt években aktív szereplője volt Újpest és Angyalföld közéletének. A választásokon kétszer is bizalmat kapott, és parlamenti munkája során többször kiállt a helyi ügyekért. Számos alkalommal lehetett vele találkozni a választókerületben, fórumokon, rendezvényeken, vagy éppen a helyiek problémáival foglalkozva. Varju ismert és jelenlévő szereplője a körzet életének.
A Fidesz által indított Renge Zsolt ehhez képest szinte teljesen ismeretlen a kerületben. Bár korábban önkormányzati képviselő volt, politikai karrierje eddig jórészt sikertelen próbálkozásokból áll: két alkalommal is elbukott egyéni választáson Újpesten, és az elmúlt években semmilyen érdemi helyi szerepvállalás nem köthető a nevéhez.
Renge kampánya kevés saját gondolatot tükrözött. A hangsúly inkább azon volt, hogy a kormányzati kommunikációt közvetítse, és hűségesen képviselje a központi akaratot. A kampányában megjelenő kormánypárti politikusok, a plakátok rongálása és az ellenfél lejáratására épülő üzenetek mind azt erősítik: Renge inkább végrehajtó, mint önálló politikai személyiség.
Egy országgyűlési képviselő feladata azonban nem ez. Nem pártközponti utasításokat kell követnie, hanem a választók érdekeit képviselnie – akkor is, ha azok adott esetben nem esnek egybe a kormány céljaival.
A választás tétje tehát nem csupán az, hogy ki ül be a Parlamentbe, hanem az is, hogy milyen képviseletet kap Újpest és Angyalföld. Egy olyan politikust, aki már bizonyította elkötelezettségét a helyi ügyek iránt, vagy egy olyan kormánypárti jelöltet, aki eddig semmilyen bizonyítékát nem adta annak, hogy valódi súlya lenne a helyiek számára.
A döntés vasárnap a választók kezében van.