Biztonságosabb gyalogos közlekedés Káposztásmegyeren – három ponton is beavatkozik a főváros

Újpest

Fontos döntést hozott a Fővárosi Önkormányzat Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága: elfogadta a 2025. évi kiskorrekciós fejlesztések listáját, amelynek része három káposztásmegyeri helyszín is. A beruházások célja, hogy biztonságosabbá tegyék a gyalogosok átkelését azokon a forgalmas utakon, ahol jelenleg komoly kockázatot jelent az áthaladás.

A tervek szerint még az idei évben középsziget épül többek között a Megyeri úton, a Sárpatak utcánál található gyalogos-átkelőhelynél. Itt jelenleg négy forgalmi sávon kell áthaladniuk a gyalogosoknak – köztük időseknek, gyerekeknek, babakocsival vagy biciklivel közlekedőknek is. A középsziget nemcsak fizikailag teszi biztonságosabbá az átkelést, hanem vizuálisan is lassításra készteti az autósokat.

A Megyeri úti beruházás mellett még két másik, hasonló helyszínen is középsziget létesül Káposztásmegyer II területén. Mindhárom ponton a cél az, hogy a lakótelepen belül emberközpontúbb, kiszámíthatóbb és biztonságosabb közlekedési környezet alakuljon ki.

A fejlesztések részei annak a fővárosi törekvésnek, amely a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeinek javítását helyezi előtérbe, különösen ott, ahol a közlekedési infrastruktúra nem tartott lépést a megnövekedett forgalommal vagy a lakossági igényekkel.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük