Megvan Ujhelyi István új munkahelye

Ujhelyi István, az Európai Parlament tagja a nyáron jelentette be, hogy felhagy a politikai karrierjével, nem indul a jövő évi EP-választáson. Most egy Facebook-bejegyzésben közölte, megvan az új munkahelye is. A politikus a továbbiakban egy kínai gazdasági kamaránál dolgozik mandátumának lejárta után. – írja az Index. A korábbi szocialista EP-képviselő többkörös tárgyalás után elfogadta a […]

Olvass tovább

Farkasházy Tivadar nélkül tartják meg a SzázSzó címen meghirdetett közéleti találkozót, mert ő úgy döntött, távol tartja magát tőle

A humorista azt állítja, ő nem tudott arról, hogy az ő neve is szerepelt a meghívóban, de Ujhelyi István volt képviselő és Horgas Péter szerint korábban Farkasházy Tivadar is részt vett a szervezéssel kapcsolatos előkészítésben. A Népszava szombati számában megjelent publicisztikájában Farkasházy Tivadar azt állítja, nem tudott arról, hogy Ujhelyi István, volt MSZP-s képviselő és Horgas Péter, a Civil Bázis vezetője […]

Olvass tovább

Ujhelyi István szerint ekkor lehetnek az önkormányzati- és EP-választások

A független Európai Parlamenti képviselő hétfő reggel a Spirit FM Aktuál című műsorának volt a vendége, ahol a választások mellett a szankciós listákról is beszélt. Mint ismert, az Európai Unió az orosz-ukrán háború kapcsán újabb, 71 személyt tervez felvenni a szankciós listára, a magyar kormány pedig ebből 3 személyt nem engedne felkerülni. A beszélgetés során azonban Ujhelyi […]

Olvass tovább

Ujhelyi István az EU-forrásokról: úgy tűnik, az Orbán-kormány saját vállalását sem teljesítette

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő szerda reggel a Facebookon arról tájékoztatott, nincs nyoma annak, hogy az Orbán-kormány betartotta volna az uniós pénzek folyósítása érdekében tett vállalását. – írja az Mfor. „Önnek megér 1,6 millió forintot vagy egy négytagú családra vetítve 6 millió forintot az Orbán-kormány, a NER működtetése?” – tette fel a költői kérdést Ujhelyi István […]

Olvass tovább

Ujhelyi István az EP-választásról: Lehetetlen, hogy 2024-ben az MSZP listáján szerepeljek

A független európai parlamenti képviselő a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: valószínű, hogy 2024 után is az európai baloldali pártcsaládban marad, vagyis az LMP listáján nem lesz rajta. Ujhelyi István azt mondta, lehetetlen, hogy az MSZP listáján szerepeljen 2024-ben, mert mint fogalmazott, a párt olyan irányt vett, ami sokaknak nem tetszik. Rengeteg jó barátja van […]

Olvass tovább

Ujhelyi: A Fidesz Molnár Zsolton keresztül üzent, hogy nem lehet belőlem pártelnök

Ujhelyi Istvánt, az MSZP korábbi politikusát nem lepte meg, hogy Tüttő Kata lesz a párt európai parlamenti listavezetője. Elmondása szerint Molnár Zsolt, „a mindenható pártigazgató” tavaly nyáron közölte vele, hogy két dolog nem lehet Ujhelyiből: pártelnök és EP-listavezető. „Azt gyanítom, hogy nem tetszett az én tervem, az én pártelnöki ambícióm a NER-nek, és a NER […]

Olvass tovább

Az MSZP közel 4 millió forint befizetését várja el a pártkasszába Ujhelyi Istvántól

Az európai parlamenti képviselő vasárnap jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből. Az atv.hu úgy értesült: az MSZP közel 4 millió forint befizetését várja el a pártkasszába Ujhelyi Istvántól. A párt több vezető politikusa szerint ugyanis az MSZP és Ujhelyi között írásos szerződés van arról, hogy az európai parlamenti képviselői fizetésének 10 százalékát be kell fizetnie […]

Olvass tovább

Ujhelyi István visszalépett, mégsem indul az MSZP társelnökségéért

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a szocialista párt belső hangulata miatt nem megvalósítható a teljes újjászületést szorgalmazó programja, ezért mégsem indul el a társelnöki posztért. – írja az Index.hu. A 24.hu, de több más portál is úgy értesült, hogy Ujhelyi István az MSZP választmányi tagjainak kedden küldött levelében jelentette be és fejtette ki visszalépésének […]

Olvass tovább