A Momentum Mozgalom kilép az óbudai koalícióból a korrupciós vádak miatt

A Momentum Mozgalom elnöksége bejelentette, hogy a párt óbudai képviselői kilépnek a Kiss László vezette koalícióból, miután a III. kerület polgármesterét előzetes letartóztatásba helyezték korrupció gyanújával. A Momentum szerint egyik tagjuk sem érintett az ügyben, és a látszatát is el kívánják kerülni annak, hogy kapcsolatban állnának a korrupcióval vádolt városvezetéssel. A párt nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy […]

Olvass tovább

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét

Kiss László, Óbuda polgármestere 30 napos letartóztatásba került egy, a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu. A politikus védője, Zamecsnik Péter tájékoztatta a lapot, hogy a döntés nem jogerős, mivel az ügyészség és ő maga is fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék azután rendelte el a polgármester letartóztatását, hogy szerdán őrizetbe vették és kihallgatták. […]

Olvass tovább

Kábítószert is találtak a korrupcióval gyanúsított tankerületi dolgozónál

Amellett, hogy közbeszerzéseket manipulált és kétmillió forintos Forma-1 belépőt fogadott el, kábítószert is találtak annál a tankerületi gazdasági vezetőnél, akit korrupció gyanúja miatt áprilisban letartóztattak – írta az Eduline egy főügyészi válasz alapján. Az üggyel kapcsolatban Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője intézett írásbeli kérdéseket Polt Péter legfőbb ügyésznek. – írja a 24.hu. Válaszában a legfőbb ügyész azt írja, a Belső-Pesti Tankerületi Központ […]

Olvass tovább

Medián: A magyarok már nagyobb problémának látják a korrupciót, mint a szegénységet és az inflációt

Az egészségügy általánosan na­gyon súlyosnak tartott helyzete mögött 2024-re a korrupció lett a magyarok szemében a második legjelentősebb hazai probléma, és hajszállal megelőzte az inflációt és a szegénységet is, amelyek mögött legutóbb, tavaly ősszel még a negyedik helyen volt – írja a Medián május végén, június elején végzett reprezentatív felmérése alapján a hvg.hu. Kiderült az […]

Olvass tovább

Völner Pál: Nem követtem el bűncselekményt, nyugodtan megyek a tárgyalásokra

Nem követtem el bűncselekményt, így nyugodtan megyek a tárgyalásokra. Úgy látom, mind tisztább, hogy a nyomozás során a sajtónak kiszivárogtatott anyag alapján felállított hamis koncepció egyre gyengébb lábakon áll, és a tények a személyemmel kapcsolatban nem támasztják alá a vádiratban foglaltakat – jelentette ki Völner Pál a Blikknek adott interjújában. A Schadl György volt bírósági […]

Olvass tovább

Magyar Péter: Az egyik kormánytag súlyos korrupciós ügyben érintett

„Sokak nevében megköszönném, ha a mai évértékelő beszédében kitérne arra a kérdésre is, hogy Ön szerint hivatalban maradhat-e egy olyan kormány, amelynek egyik tagja olyan, súlyos korrupciós bűncselekményben érintett, amiről a kormánynak is tudomása van” – írta ki a Facebookra szombaton Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter egykori férje. A poszt néhány órával azelőtt jelent meg, […]

Olvass tovább

Nem tudták megvesztegetni az újpesti rendőröket

Egy rendkívüli eset történt Budapest IV. kerületében, ahol egy közlekedési szabálytalanság váratlan fordulatot vett, és egy korrupciós kísérlettel ért véget. A Budapest Rendőr-főkapitányság egyik járőrautója éppen a Fóti és a Megyeri út kereszteződésénél haladt, amikor egy férfi váratlanul eléjük hajtott, fékezésre kényszerítve a járőrautó vezetőjét. A rendőrök azonnal megállították a szabálytalankodó járművet, és intézkedésbe kezdtek […]

Olvass tovább

Újfent Magyarország lett a legkorruptabb EU-tagállam a Transparency International listáján

A tavalyi adatok szerint még mélyebbre süllyedtünk, és immár az egymást követő második évben is miénk a kétes dicsőség. – írja a Népszava. Elkészült a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexe, és az egymást követő második évben is az Európai Unió utolsó helyére kerültünk – írja a hvg.hu. A tavalyihoz képest Magyarország egyetlen pontot sem tudott […]

Olvass tovább

Rogán Antal szerint a Schadl–Völner-ügy lerágott csont

„Az már lerágott csont” – vetette oda foghegyről az atv.hu szerint Rogán Antal annak az ellenzéki kérdezőnek, aki az elmúlt évtized legjelentősebb korrupciós botrányáról, az Orbán-kormány legfelső szintjeiig, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkáráig és tovább érő Schadl-Völner-ügyről, a végrehajtókat érintő máig nem csituló botrányról a parlamenti gazdasági bizottság keddi ülésén. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője már nem […]

Olvass tovább

Korrupció miatt emelt vádat a NAV egyik volt felsővezetője ellen a Központi Nyomozó Főügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A NAV volt felsővezetője vesztegetési pénzt fogadott el azért, hogy egy céget érintő eljárásokról információkat adjon ki. – írja az Üzletem.hu. A vádirati tényállás lényege […]

Olvass tovább