Az LMP klímabérlet bevezetését javasolja az ünnepekre

Gál József, a párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja havi ötezer forintba kerülő, minden magyarországi tömegközlekedési eszközre érvényes klímabérlet bevezetését javasolja. Hozzátette, a közelgő ünnepek remek alkalmat kínálnának ennek bevezetésére, hiszen például idén augusztus 20-án egységáras retúrjeggyel lehetett utazni, ami a cégeknek 25 millió forint pluszbevételt jelentett. Egy felelős kormánynak az lett volna […]

Olvass tovább

Drága lehet a karácsonyi halászlé: csak a ponty 40 százalékkal drágult

A rendkívüli aszály és az elszálló költségek nem könnyítették meg a tógazdaságok munkáját, a halastavak szintje sok helyen vészesen alacsonyra csökkent, egyes vizek ki is száradtak. A megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett így ki a tógazdaságokból, de Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a karácsonyi időszakban ettől […]

Olvass tovább

Jelentősen drágább karácsonyra számíthatunk

Akár 15-20 százalékkal is drágább lehet idén a karácsony a tavalyihoz képest – mondta Madar Norbert, a GKI Digital Kutató és Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója és partnere az Infostartnak. A szakember rámutatott, hogy nem csak az ünnepek miatt megy drágább minden, sokkal inkább a koronavírus gazdasági hatásait kell okolni emiatt. Madar részletezte, hogy az alapanyaghiány és […]

Olvass tovább

Óriási fenyőt vágtak ki az ország karácsonyfájának

A körülbelül 18 méter magas, 70 centiméteres átmérőjű, három tonnás ezüstfenyő Veszprém megyéből került a Kossuth térre. A budapesti tűzoltóknak több feladata is volt ma a Parlament épülete előtt, a műveleti szolgálat irányítása mellett a tűzoltódaru először megemelte a fát, majd a tűzoltók segítségével állították fel az ország karácsonyi jelképét. A műveletben tizennyolc tűzoltó vett […]

Olvass tovább

Szentestére felfüggesztik a kijárási tilalmat

A magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán jelentette be hétfőn délelőtt, hogy szentestére, tehát december 24-ről december 25-re virradó éjszaka felfüggesztik a kijárási tilalmat. Mint a posztban fogalmaznak, a családi összejövetelek tíz fős korlátjába nem számítanak bele a gyermekek. Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján arról beszélt, hogy a december 24-i könnyítés mellett a járványügyi éberséget […]

Olvass tovább

Momentum: Biztonságos ünnepi készülődést!

Advent második vasárnapján is túl vagyunk – kezdte közleményét a Momentum Mozgalom. Egyre több helyen kikerült az ünnepi díszkivilágítás, próbáljuk megszervezni a karácsonyi ünnepeket. De ez a karácsony nem olyan lesz, mint a többi. Kiemelik, ha el akarjuk kerülni, hogy januárban még a mostaninál is rosszabb helyzet alakuljon ki, karácsonykor is fegyelmezettnek kell lennünk, és […]

Olvass tovább

Orbán: Abban hiszünk, hogy belénk törik a foguk

A klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük – jelentette ki Orbán Viktor, aki karácsonyi interjút adott a Magyar Nemzetnek. Az MTI által szemlézett interjúban a kormányfő kiemelte: a klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb államok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai. „Nekik kell elsősorban állniuk a számlát, és nem a szegényebb országoknak” – fogalmazott, hozzátéve: „nem fogadhatjuk el, […]

Olvass tovább

Így közlekedhetünk Budapesten az ünnepek alatt

A BKK az év végi ünnepek idején az elmúlt években megszokott módon, több forgalmas vonalon a megszokottnál sűrűbb járatindulással biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást. Az M3-as metróval az ünnepek idején, január 5-ig minden nap Újpest-központ és a Nagyvárad tér között lehet utazni. Az idei év újdonságaként már december 27-től hosszabb üzemidővel, éjjel 1 óráig jár […]

Olvass tovább

Jönnek az ünnepek, beköszöntött az advent első vasárnapja

Idén mind a négy adventi vasárnap decemberre esik: ma meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az advent szó jelentése eljövetel: a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami annyit tesz: az Úr eljövetele. Régebben egyes vidékeken kisböjtnek nevezték ezt az időszakot, ami a karácsony előtti negyedik vasárnappal veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Advent első vasárnapja, […]

Olvass tovább

Karácsonyi betörők

A rendőrségre 2018. december 25-én 19 óra 46 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Budapest IV., Csíksomlyó utcai lakás ablakát két férfi betörte és azon keresztül bemászott a lakásba. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol észrevették, hogy egy férfi kiszaladt a lakásból. Az újpesti járőrök a BRFK Közrendvédelmi Főosztály kutyás rendőreinek segítségével, perceken belül, mindkét […]

Olvass tovább