Elfogadja az ellenzéki előválasztás eredményét az LMP

A párt is támogatni fogja azt a jelöltet, aki megnyeri az előválasztást, cserébe kerületenként egy közös önkormányzati képviselőjelölttel megelégszik.  Az LMP budapesti szervezetének kongresszusa szombaton elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, így „a párt támgatni fogja az előválasztáson győztes főpolgármester-jelöltet” – monta el az MTI-nek Kanász-Nagy Máté […]

Olvass tovább

Karácsony Gergely négy témában javasol vitát a budapesti ellenzéki előválasztásra

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Budapest „zöldítésében”, a „lakhatási válság” felszámolásában, valamint az egészségügy és a közlekedés kérdésében kezdeményezett vitát pénteken az ellenzéki budapesti előválasztáson indulók között. A Párbeszéd társelnöke Budapesten, sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy az ellenzék demokratikus módon rendezze saját belső vitáit, hiszen szerinte alapvetően ez különbözteti meg őket a Fidesztől. […]

Olvass tovább

Úgy néz ki, Puzsér nem vesz részt az előválasztáson, de rajthoz áll októberben

Lényegében biztosra vehető, hogy nem vesz részt az ellenzéki előválasztáson Puzsér Róbert. A publicista hétfő reggel ugyanis azt közölte Facebook-oldalán, hogy nem lesz benne ebben az általa bohózatnak nevezett megmérettetésben, hacsak nem változik meg számos dolog a kerületi jelöltségek elosztásától kezdve egészen az előválasztás technikai lebonyolításáig – írja a Magyar Hang. Puzsér Róbert részvétele az […]

Olvass tovább

A Momentum saját jelölttel száll be az ellenzéki előválasztásba Budapesten

Az erről szóló hírt először az Azonnali.hu írta meg. Mint írják, a publikum számára eddig viszonylag ismeretlen momentumos politikus indulhat Budapesten a főpolgármesteri címért. A jelöltről még dönt az EP-választáson megerősödött párt küldöttgyűlése vasárnapig, így hétfőn jelentik be a jelölt nevét, aki megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Puzsér és Karácsony ellenében. Az ügyben megkerestük Déri […]

Olvass tovább

Liberálisok: Karácsony Gergely és Puzsér Róbert sem jó főpolgármester-jelölt

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint le kell váltani Tarlós István jelenlegi főpolgármestert, azonban erre a feladatra sem Karácsony Gergely, sem Puzsér Róbert nem megfelelő jelölt – mondta az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Szabadai Viktor megerősítette, a Liberálisok továbbra is Sermer Ádámot kívánják indítani főpolgármesternek az őszi önkormányzati választáson, mivel úgy […]

Olvass tovább

Puzsér az EP választásig felfüggesztette kampányát

Két hétre felfüggeszti kampányát Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt. Nem mintha hinne abban, hogy valami sorsfordító történne, vagy hogy a tétje történelmi volna, de fontos lehet azoknak az erőknek, melyek működő válaszokat keresnek a kontinens és a civilizáció előtt tornyosuló kihívásokra – írta tegnapi Facebook bejegyzésében. Ilyennek tartja a zöld környezet és a megújuló energia kérdéseit, vagy […]

Olvass tovább

Tarlóstól szemetet és patkányt kaptak a budapestiek – beindította kampányát Karácsony

Szombaton 11 órakor kezdődött Karácsony Gergely programbemutatója, amelyen megjelentek a párbeszédeseken kívül az MSZP-sek és a DK-sok is. Ott volt szinte az összes polgármesterjelölt, akit múlt héten bejelentettek, de a Momentum ezúttal kisebb számban képviseltette magát. Karácsony beszéde két fő részre tagolható: az első felében Tarlós Budapest-politikájának erőteljes kritikáját hallhattuk; a második felében pedig megkezdődött […]

Olvass tovább

Karácsony feljelenti és vitára hívja Tarlóst

Március elején derült ki, hogy Tarlós 16 dolgot kért Orbán Viktortól, de csak 15-öt teljesítenek ebből, a tizenhatodik lett volna parkolás egységesítése. Ezt követően szerdán Karácsony Gergely beismerte, kétpárti parkolási mutyi megy Zuglóban. Arról is beszélt, ez kínos neki, hiszen a mutyi egyik résztvevőjével pártja politikai szövetségben áll. Valamint arról is, hogy ebben az ügyben […]

Olvass tovább

Közös jelöltekkel verhető a Fidesz

Négy ellenzéki párt összefogásával már megszorítható, ötpárti együttműködéssel pedig stabilan verhető a Fidesz a fővárosban az önkormányzati választáson – derült ki a ZRI Zavecz Research felméréséből. A fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna, jelenleg azonban csak 31 százalék gondolja úgy, hogy leváltható a főpolgármester – derült ki a ZRI Zavecz Research […]

Olvass tovább

A Jobbik is beáll Puzsér Róbert mögé

Az LMP után a Jobbik is Puzsér Róbert független jelöltet támogatja a főpolgármester-választáson – ezt csütörtökön jelentették be sajtótájékoztatón, írta az Azonnali.hu. A bejelentésen a Jobbik és az LMP felsővezetői vettek részt. a Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton frakcióvezető, illetve Bencsik János budapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta […]

Olvass tovább