
A Momentum saját jelölttel száll be az ellenzéki előválasztásba Budapesten
Az erről szóló hírt először az Azonnali.hu írta meg. Mint írják, a publikum számára eddig viszonylag ismeretlen momentumos politikus indulhat Budapesten a főpolgármesteri címért. A jelöltről még dönt az EP-választáson megerősödött párt küldöttgyűlése vasárnapig, így hétfőn jelentik be a jelölt nevét, aki megméreti magát az ellenzéki előválasztáson Puzsér és Karácsony ellenében.
Az ügyben megkerestük Déri Tibort, a Momentum Mozgalom újpesti vezetőjét, meg tudja-e erősíteni az azonnali.hu értesülését. Déri elmondta, hogy „valóban, tegnap este a küldöttekkel több órán keresztül egyeztettünk, minden aspektust sikerült megvizsgálnunk, átbeszélnünk. Most pedig az információk alapján döntést fogunk hozni. Mindenkitől türelmet kérünk, hiszen ez egy fontos kérdés.” Annyit azért kiemelt, hogy „egy nagyon jó emberről van szó, akivel meg tudjuk nyerni a fővárosi előválasztást, és méltó kihívója lehet Tarlós Istvánnak ősszel.„
A Momentum Budapesten az országos eredményénél is jobban szerepelt. A 41 százalékot szerző Fidesz és a fővárosban közel 20 százalékos eredményt produkáló DK után a harmadik lett 17 százalékkal. A Momentum az ellenzéki háziversenyben is jól szerepelt: a 23 kerületből 10-ben a második lett.
Az előválasztáson biztosan indul Karácsony Gergely, az MSZP–DK–Párbeszéd–Szolidaritás jelöltje. Az LMP és a Jobbik által támogatott Puzsér Róbert azt mondta, hogy akkor indul, ha megállapodnak konszenzusos jelöltekről a kerületekben. A liberális Sermer Ádám jelezte, hogy nem indul az előválasztáson, ősszel viszont próbálkozik.
Forrás: Azonnali, Index; kép: Népszava