Úgy néz ki, Puzsér nem vesz részt az előválasztáson, de rajthoz áll októberben

Budapest

Lényegében biztosra vehető, hogy nem vesz részt az ellenzéki előválasztáson Puzsér Róbert. A publicista hétfő reggel ugyanis azt közölte Facebook-oldalán, hogy nem lesz benne ebben az általa bohózatnak nevezett megmérettetésben, hacsak nem változik meg számos dolog a kerületi jelöltségek elosztásától kezdve egészen az előválasztás technikai lebonyolításáig – írja a Magyar Hang.

Puzsér Róbert részvétele az előválasztás második fordulójában már jó ideje inog. A tárgyalásokat ugyan elkezdte, de fel is függesztette abban a pillanatban, amikor a Momentum és a baloldal megnevezte közös fővárosi polgármesterjelöltjeit, mégpedig a publicistát támogató Jobbik és LMP nélkül. Ezután azt a feltételt szabta az előválasztáson való részvételéhez, hogy a balliberális tömb korrekt módon osztozzon az őt támogató pártokkal. Mindezt ráadásul úgy, hogy a tavalyi országgyűlési választás mellett a mostani uniós voksolás eredményét tekintette volna kiindulási alapnak – olvasható a Magyar Hang oldalán.

Az ellenzéki előválasztáson Puzsér Róbert nélkül egyelőre két indulóról tudni: az első fordulót már megnyerő és a baloldal által támogatott Karácsony Gergelyről, illetve a Momentum által jelölt Kerpel-Fronius Gáborról. Bár Magyar György korábban azt mondta az ATV-ben, hogy még a Mindenki Magyarországa Mozgalomból is lehet, aki elindul.

Forrás: Magyar Hang; kép: Mandiner

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük