ÁSZ: Nem ellenőrizte megfelelően a 125 milliárdos állami sporttámogatás útját az Emmi

Az Állami Számvevőszék szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem járult hozzá a központi költségvetésből származó sport célú támogatások céljainak eléréséhez. – írja a HVG.hu. Megvizsgálta az Állami Számvevőszék a 2020-ban folyósított, 125 milliárd forintnyi sport célú támogatás rendeltetésszerű felhasználását és átláthatóságát. Mivel a sportegyesületeknek, sportszövetségeknek folyósított állami összegeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) ellenőrizte, ennek […]

Olvass tovább

PDSZ: A tanársztrájk után volt, akinek azt ajánlották, keressen egy jó ügyvédet

„Tényleges pedagógussal szembeni retorzióról hozzánk még nem érkezett hír. Olyan viszont igen, hogy keressenek maguknak egy jó ügyvédet, meg, hogy ennek fegyelmi következménye lesz, ami nem tudjuk, hogy micsoda, mert a fegyelmi jog intézménye 2012 július óta már nincs.” – – ezt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet mondta az ATV Híradójának. A pedagógusok hétfőn […]

Olvass tovább

Elkezdték a sztrájkoló tanárok büntetését

Több iskolában már el is kezdődött a hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkban résztvevő pedagógusok különböző módszerekkel történő büntetése a munkabeszüntetést szervező érdekképviseletek szerint. A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) is érkeztek visszajelzések az enyhébb retorzióktól kezdve, olyan tankerületi utasításig, amely az érdekvédők szerint egyértelműen jogellenes – írja a Népszava. Van olyan iskola, ahol […]

Olvass tovább

Pontatlan hőmérőkkel mérik a diákok testhőjét az iskolákban

Nem mindig megbízhatóak, sokszor irreálisan alacsony testhőmérsékletet mutatnak azok az érintés nélküli hőmérők, amelyeket a kormány osztott szét az iskolák között – írja a Népszava. Most azt is megtudta a lap, hogy mennyibe került ez a pontatlanság: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közérdekű adatigénylésükre közölte, hogy a humántárca nettó 600 millió forintért vásárolta meg […]

Olvass tovább

Emmi: emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege, megjelenik a gyod

Az Emmi közleményébenkiemelte, hogy ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig […]

Olvass tovább

Nem követi a nyugdíj az infláció mértékét

A törvény szerint járó minimális 2,7 százalékos nyugdíjemelést javasol az emberi erőforrások minisztériuma a kormánynak – a kormany.hu-ra feltöltött előterjesztés szerint. A jelenlegi szabályozás szerint a januári nyugdíjemelés mértékét az adott évi költségvetésbe beírt inflációs terv határozza meg. Az idén júliusban elfogadott 2019-es költségvetés 2019-re 2,7 százalékos inflációval számolt – ezért az EMMI abból indul […]

Olvass tovább