
13 év után véget ér a Duchatelet-éra Újpesten a Nemzeti Sport értesülése szerint
A Nemzeti Sport értesülései szerint eldőlt, hogy Roderick Duchatelet 13 év után eladja az Újpest FC-t, a vevővel megszületett a megállapodás, jövő héten írhatják alá a szerződéseket.
A Nemzeti Sport a pénteki MTK–Újpest (3–0) mérkőzést követően, a Duchatelet család közvetlen környezetéből és más klub közeli forrásokból arról értesült, hogy megszületett az egyezség az Újpest belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet és a klub leendő tulajdonosai között. Jövő héten írhatják alá a szerződéseket, és a váltást napokon belül be is jelenthetik.
A pénteki 3–0-s vereségnek persze közvetlen kihatása nincs a tulajdonosváltásra, hiszen a tárgyalások hónapok óta folynak a felek között, esetleg csak felgyorsíthatja a hivatalos bejelentést. Legutóbb tavaly nyáron írtunk a Újpest FC lehetséges eladásáról, akkor három érdeklődő folytatott tárgyalásokat Roderick Duchatelet-vel, de egyikükkel sem született megállapodás. Azóta új kérő jelentkezett, megtörtént a klub átvilágítása és a napokban döntő szakaszukhoz értek az egyeztetések, azóta pedig az elvi megállapodás is megszületett.
A Nemzeti Sport most úgy tudja, hogy egy hazai nagyvállalat háttértámogatásával valósulhat meg a tulajdonosváltás. Az Újpestnek magyar tulajdonosa lesz.
Az új tulajdonossal együtt hamarosan új szakmai stáb is érkehet a klubhoz, és a háttérben már folynak a tárgyalások az erősítésnek kiszemelt játékosokról. Ezért is vált sürgőssé a megállapodás, hiszen február 14-én lejár a hazai átigazolási időszak.
Az MTK elleni kudarc után egyébként a szurkolók a Megyeri úti klubháznál várták a csapatot és kisebbfajta lincshangulat alakult ki, amikor a játékosok leszálltak a buszról. A drukkerek Nebojsa Vignjevics távozását követelték és a hírek szerint az edző elmondta nekik, hogy felajánlja a lemondását Roderick Duchatelet-nek, csakhogy a jelek szerint a szakmai stábról már nem ő, hanem az új vezetés dönthet.
A belga üzletember 2011-ben vásárolta meg az Újpest FC 95 százalékos tulajdoni hányadát. Azóta az Újpest FC legnagyobb sikereit három Magyar Kupa-győzelem jelentette (2014, 2018, 2021). Az elmúlt években azonban a szurkolók folyamatosan a távozását követelték, Duchatelet-nek számos konfliktusa volt a szurkolótáborral, miközben többször elmondta, megfelelő ajánlat esetén kész értékesíteni a tulajdonrészét. Ez a megfelelő ajánlat azonban sokáig nem érkezett meg, hiába jelentkezett több érdeklődő is.
A Sportál az ügyben megkereste MOL-t, amely röviden reagált a hírre: a cég nem kívánta kommentálni a befektetéssel kapcsolatos információkat. Vagyis nem erősítette meg, de nem is tagadta, hogy hamarosan a céghez kerülhet a 20-szoros magyar bajnok klub.
A MOL nyárig a Fehérvár főtámogatója volt, de hirtelen elhagyta a klubot. Ezzel együtt az olajipari vállalat jelentős szerepet vállal a magyar sport finanszírozásában, hiszen a szegedi kézilabdázók mellett több egyéni sportolót is kiemelten támogat.
3 thoughts on “13 év után véget ér a Duchatelet-éra Újpesten a Nemzeti Sport értesülése szerint”