Hamis spanyol igazolvánnyal próbált bankszámlát nyitni Újpesten, de lebukott

rendőrség Újpest

A budapesti rendőrök lezárták a nyomozást a férfival szemben, aki hamis spanyol személyivel próbált bankszámlákat nyitni Magyarországon több bankban is.

Tavaly február 11-én egy angolul beszélő ügyfél ment be egy újpesti bankfiókba számlát nyitni, majd spanyol személyi igazolványt nyújtott át az ügyintézőnek, aki számára gyanúsnak tűnt az okmány eredetisége.

A bank értesítette a hatóságokat, majd a IV. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei előállították és kihallgatásra vitték a külföldi állampolgárt, ahol kiderült, hogy nem beszél spanyolul, illetve, hogy valójában román nemzetiségű.

rendőrség közleményéből az is nyilvánosságra került, hogy a 33 éves férfi összesen négy magyar pénzintézetben próbált a hamis igazolvánnyal bankszámlát nyitni, de egyik esetben sem járt sikerrel, valamint egy telefonszolgáltatónál vásárolt SIM kártyákat a hamis okmány adatai alapján.

Ötrendbeli közokirat-hamisítással gyanúsítják G. N.-t, aki végül beismerő vallomást tett, ezután pedig az újpesti rendőrök őrizetbe vették, majd a nyomozók továbbították az ügy iratait az illetékes ügyészség részére.

Forrás: Liner.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük