Vélemény New York-ból: Orbán Viktor – és Trump – letért a demokrácia útjáról

politika

Interjút adott a Népszavának Ruth Ben-Ghiat amerikai történész, a diktatúrák és a tekintélyelvű rendszerek szakértője, akitől azt kérdezte a lap, hogyan lehetséges a demokrácia lebontása egy európai uniós és NATO-tagországban. 

Ben-Ghiat szerint sem a NATO, sem az Európai Unió nem teljesíti küldetését, és „kettős mércét alkalmaz azzal, hogy jelentős ellenállás, szankciók vagy akár kizárás nélkül engedi meg, hogy egy tagállamában leépítsék a demokráciát”.

Szóba kerül Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök is, akikről a történész azt mondja: mindkettejüket egyfajta „utcai harcos”-aura veszi körül. Amikor Orbán Chuck Norris amerikai karate-világbajnokkal és színésszel pózolt, ő maga is arról beszélt, hogy ő amolyan utcai harcos.

Az interjúban a történész úgy fogalmaz, hogy Orbánnak és Trumpnak érzéke van a politikai időzítéshez és ahhoz, hogyan illeszkedjenek a politikai piachoz, pont azt nyújtva, amire annak szüksége van.

Orbán Európa jobboldali fordulatának hullámát lovagolta meg, elvetette a demokratikus meggyőződést, ami az új légkörben csak akadályozta volna.

Ő olyan, amilyennek minden sikeres autoriter politikusnak szükségszerűen lennie kell: könyörtelen opportunista. Trump ugyanilyen. Évtizedekig fontolgatta, hogy elindul az elnökségért, aztán rájött, hogy Obama nyolc éve után a fehér konzervatívok tele vannak ellenérzéssel és haraggal, amit ki tud használni. Habár korábban a Demokrata Párthoz húzott, felugrott a republikánusok harci szekerére, és élesen jobbra kormányozta.

Csalinak használja a rasszizmust, mert látja, hogy a piacon arra van igény.

Még éppenhogy törvényes és már törvénytelen alkotóelemek keverékére épülő üzleti modellt alkalmaz a poitikában, nyilvánvalóvá téve, hogy a közhatalom révén kívánja magát gazdagítani, és nem rejti véka alá a demokratikus normák iránti megvetését.

Szeretne magának akkora hatalmat, mint Orbáné, főleg, ami a sajtót illeti

– mondta az amerikai történész.

Forrás: Népszava, Index, Újpesti Hírmondó
Fotó: Youtube

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük