Jogerős ítélet született: Hazudott Donáth Annáról az Origo nevű propagandaportál

bíróság politika

Másodfokon helyreigazítási pert nyert Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője az Origo.hu portállal szemben.

Az Origo tavaly augusztusban „Egy fiatal lány állítja: Donáth Anna szexuálisan zaklatta a Sziget Fesztivál után” címmel közölt cikkében azzal gyanúsította meg Donáth Annát, hogy a politikus takarítás közben rátámadt egy 18. életévét akkor még be nem töltő diáklányra, és szexuális ajánlatot tett neki. Az állításokat egy „névtelen levélíró” közlése alapján a Ripost írta meg először, az Origo tőlük vette át a cikket.

A bíróság végül másodfokon is megállapította:

„A valóság bizonyítása azonban nem volt eredményes, mert a perben kihallgatott tanú, a Ripost újságírója csak annyit tudott tanúsítani, hogy az olvasói levél írójával személyesen beszélt, de a története valóságtartalmának semmilyen módon nem járt utána. Az a körülmény, hogy a perben kifogásolt közlések egy olvasói levélből származnak, valamint egy másik sajtószerv cikkének átvétele alapján jelentek meg, nem érintik a sajtószerv helyreigazítási felelősségét, mert a híresztelésért, a mástól származó értesülés továbbadásáért való objektív felelőssége változatlanul fennáll. A bizonyítás eredményeként megállapítható, hogy a cikkben egyértelműen valótlan tényállítás történt, illetve egy levélben foglalt tényállítást híreszteltek abban. Mindezekre figyelemmel az alperes helyreigazítás közzétételére köteles.”

Donáth Anna a mostani ítélet kapcsán Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„A közpénzből működő propagandalapok bárkiről leírnak bármilyen hazugságot, a perköltségeket és a bírságokat ugyanis végső soron szintén közpénzből fizetjük. Persze, a bírósági eljárás és az egész folyamat jogszerű volt – de az igazság közben valahol elveszett. Akkor beszélhetünk majd igazságos Magyarországról, amikor többé nem működtet gyűlöletpropagandát az állam a mi pénzünkből. A saját csatáinkat addig is meg kell vívnunk propagandával a bíróságokon, de tudnunk kell, hogy ezek valójában csak látszatmegoldások.”

Nem Donáth volt az egyetlen, akit a tavaly őszi önkormányzati választás előtt hasonló vádakkal illettek. Miután a Borkai-botrány kirobbant, érezhető volt, hogy a kormányoldalon is ezzel a módszerrel próbálnak meg hitelteleníteni egyes politikai szereplőket. Így járt László Imre is, aki Újbuda (akkor még csak) polgármester-jelöltje volt, és akiről a TV2 közölt riportot, amelyben azt állították, évekkel ezelőtt zaklatta szexuálisan egy beosztottját a magánklinikán, ahol orvos-igazgató volt. Az ügyben a TV2, az Origo és a PestiSrácok is pert vesztett.

Forrás: Mérce.hu, Facebook
Fotó: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük