Hollik István szerint a dollárbaloldal nemet mondott a békére

politika

A dollárbaloldal nemet mondott a békére, mert a finanszírozójuk ezt várja a dollármilliókért cserébe – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki videónyilatkozatában.

Hollik István közölte: „nemrég szavaztunk az Országgyűlésben a békepárti határozatról, a szavazáson kiderült, hogy a dollárbaloldal háborúpárti volt, és az is marad.” A harmadik világháború kockázata soha nem volt még annyira valós, mint napjainkban – jelentette ki a politikus. Hozzáfűzte, ezért fontos, hogy ezekben a vészterhes időkben Magyarország elkötelezze magát a béke mellett, és hangsúlyozza, hogy továbbra is békepárti.

Azért fogadtuk el a békepárti határozatot, hogy leszögezzük, Magyarország továbbra is a béke pártján áll” – közölte Hollik István. Úgy fogalmazott: „a Fidesz és a KDNP felajánlotta a lehetőséget a dollárbaloldalnak, hogy csatlakozzon a békepárti határozathoz. Azonban Gyurcsány Ferencék ezt elutasították, nemet mondtak a békére.

A dollárbaloldal ezzel bebizonyította, hogy továbbra sem a magyar érdekeket képviseli, hanem végrehajtják, amit a finanszírozóik tőlük elvárnak a dollármilliókért cserébe – hangoztatta a kommunikációs igazgató. Véleménye szerint továbbra is a háborút támogatják, ami azt jelenti, hogy a dollárbaloldal a háború folytatása mellett, azaz az öldöklés pártján maradt.

Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyar emberek békét akarnak – tette hozzá Hollik István. Úgy értékelt: „Gyurcsányék bebizonyították, hogy fontosabb számukra finanszírozóik akarata, mint a magyar emberek érdeke„. Újra kiderült, hogy Magyarország megvédésében rájuk nem lehet számítani – tette hozzá Hollik István.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük