
Bödőcs Tibor a Pintér Béla Társulatról: „A nemzet szégyene, hogy támogatást kell kalapozniuk”
A humorista szerint a társulat nemzeti kincs, így ő is csatlakozott az adománygyűjtéshez, ahogy Lilu is. „Nekem ezekben az időkben az is hazaszeretet, hogy támogatom őket”, írta utóbbi.
Pintér Béla társulatával is, akik – sokakhoz hasonlóan – adománygyűjtést indítottak nyáron, hogy fennmaradhassanak.
A támogatók sorába csatlakozott mások mellett Bödőcs Tibor is, aki, megosztva az adománygyűjtő honlapot közösségi oldalán, így írt posztjában a támogatás fontosságáról:
Pintér Béla és Társulata nemzeti kincs, ahogy a művelt német mondja: ‘nesönöl trezsör’. Az meg a nemzet szégyene, hogy támogatást kell kalapozniuk, míg az igénytelenség, a megalkuvás, a színvonaltalanság, a hazugság lubickol az adóforintjainkban. Kérem, ha tehetik, támogassák őket Önök is!
Bödőcs mellett Lilu is megfogalmazta a véleményét Pintér Béláék helyzetéről, szúrta ki a Blikk. Instasztorijában úgy fogalmazott, összeszorul a torka és „rohadtul szégyelli magát”.”Nekik kérniük kell. Hogy alkothassanak. A tehetségtelennek csak jól helyezkedni. Megalkudni. És dől a pénz. Nekem ezekben az időkben az is hazaszeretet, hogy támogatom őket. Ha belefér, tegyétek ti is. Sajnos, a sz*rt akaratunkon kívül is pénzeljük.”
Ahogy az adománygyűjtő oldalon is olvasható, a társulat számításai szerint a következő, huszonötödik évadjuk költségeinek 90 százalékát lennének képesek lennének a jegybevételeikből állni, de a maradék 10 százalékra hiába adtak be pályázatokat, nem kaptak elég támogatást.
Mint írják, az évadra megítélt működési támogatásuk több mint 40%-kal csökkent, új bemutatójuk létrehozására összesen egymillió forint támogatást kaptak a Nemzeti Kulturális Alaptól, a Kulturális és Innovációs Minisztérium hatmilliárdos keretösszegű pályázatán pedig egyetlen forintot sem ítéltek meg számukra. Mindemellett az infláció muatt jelentősen nőttek a működési költségeik.
Pintér Béla azt is hozzátette, hogy a kérését szégyennek érzi. „Szégyen kérni Önöktől, mert Önök tisztességesen befizetik adóforintjaikat, amelyekből több milliárd jut a NER-nek kedves színházi formációknak és produkcióknak, miközben mások elsorvadnak. Végtelenül fájdalmas volt látnom, hogy sok független társulatnak a tavalyi volt az utolsó évada. Nem tudom, hogy a mi társulatunk meddig tud még fennmaradni, nem tudom, lesz-e holnapután.”