
11 ember halt meg a Frankfurt melletti Hanauban – szélsőjobbos lövöldözött
Lelőttek több embert a Frankfurt am Maintól mintegy húsz kilométerre lévő Hanau városban szerda éjjel – közölte Hessen tartomány rendőrsége éjszaka. Az első lövések éjjel tíz óra körül dördültek el, két vízipipabárban lőtt a támadó.
A támadás indítékairól, okairól egyelőre a hatóságok nem közöltek semmit, a Bild német bulvárlap szerint a támadó egy bizonyos Tobias R. szélsőjobboldali radikális, aki beismerő levelet és videót hagyott hátra, amiben arról beszélt, hogy
EL KELL PUSZTÍTANI AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIKET NEM LEHET KIUTASÍTANI NÉMETORSZÁGBÓL.
Tizenegy halálos áldozat és négy súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült van a helyi rendőrség tájékoztatása szerint, a feltételezett elkövető is az elhunytak között van.
Angela Merkel német kancellár szavait kormányszóvivője tolmácsolta a Twitteren, amikor azt írta, hogy mélyen együtt érez a borzalmas bűncselekmény érintettjeivel, a családokkal, akik halottaikat gyászolják. A sérülteknek gyors felépülést kívánt.
Ma hajnali ötkor új információk érkeztek: a helyi rendőrség a Twitteren azt írta, hogy a feltételezett elkövetőt hanaui otthonában holtan találták. A lakásban még egy holttest volt, a Bild szerint a férfi anyja, a rendőrség azt írta, valószínűsíthetően nincs több elkövető. Arról egyelőre nem adtak ki információt, hogy halt meg a gyilkos, és arról sem, hogy a korábban letartóztatott férfi milyen kapcsolatban állt az üggyel.
A Bild még azt is írta, hogy az azóta elhunyt feltételezett elkövető német, vadászengedélye van és autójában lőszereket is találtak – ezeket az információkat a rendőrség nem erősítette meg. A lap úgy tudja, hogy először a Midnight nevű vízipipás helyen zajlott a vérengzés, ahol három ember halt meg. A Bild szerint az áldozatok kurd nemzetiségűek voltak. Az elkövető onnan a Kesselstadt kerületben található Anna Bar & Caféba hajtott egy sötét autóval,
BECSENGETETT, MAJD TÜZET NYITOTT ÉS TOVÁBBI ÖT EMBERT MEGÖLT, EGYIKÜK NŐ.
Csütörtök hajnalra a támadás egyik életveszélyes sérültje is meghalt, így a feltételezett elkövetővel, illetve a vele egy lakásban talált holttesttel együtt szerda éjjelről csütörtök hajnalra nyolcról tizenegyre nőtt a vérengzés halálos áldozatainak száma.