
Bedő Kata: Újpest Önkormányzatának támogatásával készült film a családon belüli erőszakról
A hírekben szinte nap, mint nap találkozunk a ténnyel, hogy az erőszak és a bántalmazás rengeteg otthon falai közt megbújik és életeket tesz tönkre. Az Évforduló című rövidfilm ezt a témát egy egészen egyedi módon közelíti meg és olyan nézőpontba helyezi az eseményeket, ahogyan korábban még nem igazán láthattuk. – írja Facebook oldalán Bedő Kata.
A filmet, amely a VEKOP (Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program) keretén belül jött létre, Helmeczi Benjamin, díjnyertes rendező írta és rendezte, főszereplője pedig Torres Dániel, aki sokaknak még a Megasztár című műsorból lehet ismerős. – olvasható a bejegyzésben.
Mint tudják, a tavaly életre keltett, Újpesti Felhőn Szállók program ilyen és ehhez hasonló témákkal is foglalkozik. Hisszük, hogy a nyílt beszélgetések, interaktív programok és az ilyen jellegű megközelítések olyan segítséget nyújthatnak, amelyekkel a problémák megoldhatóvá válnak. – írja Bedő.
Az Újpesti Felhőn Szállók programról egy korábbi posztban már bővebben is írt az Alpolgármester Asszony.