
Eszi a rozsda az új metrókocsikat
Arról a hat metrókocsiról van szó, amelyeket a felújított orosz metrószerelvények közül elsőként szállítottak Budapestre. Az Mfor.hu szerint a felújított kocsik padlólemezeit „felzabálta a rozsda”, ezért ki kellett vonni őket a forgalomból.
A beszerzés 69 milliárd forint értékű volt, de „nagyobb a baj, mint gondolták” – írja a lap. A rozsdásodás nem újdonság, sőt. Az, hogy a kocsikon elkezdődött a korrózió, már ideérkezésük után kiderült. Először 2017 májusában az ajtók környékén jelentek meg rozsdafoltok, ezt jelezték a gyártónak.
A Metrowagonmash az első 13 szerelvény (darabonként hat kocsival) leszállítása után közölte, hogy a gyártó megváltoztatta a technológiát, most már nem lehet gond. (Meg nem erősített információk szerint a problémás első 13 szerelvény kocsiszekrényei évek óta áztak a cég udvarán, miután korábbi megrendelője visszamondta a szerződést. Ezért jelent meg ezeken hamarabb a rozsda.)
Később azután találtak rozsdát és bemaródásokat a tetőfelületen is. Most pedig a padlóról derült ki, hogy felzabálta a rozsda. Mindezt a BKV új Igazgatóságának decemberi ülésén ismerte el a fővárosi közlekedési cég egyik vezetője, de szerinte felesleges a probléma kivizsgálásával független szakértőt megbízni, hiszen minek ahhoz külsős szakértő, amit maguk is tudnak. Érvelésüket az Igazgatóság is elfogadta és nem támogatta a független szakértő bevonására vonatkozó javaslatot. Holott ennek eredményét később érvként használhatták volna fel az orosz gyártó ellen indított perben.
A kocsikat csak a javítás után engedik vissza a forgalomba. Az Mfor szerint „az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás csak 10 évre szól, míg a tervezési, valamint az anyag- és megmunkálási hibákra vonatkozó garancia csupán 36 hónap”. A szerződés szerint ha „egy hiba miatt ki kell vonni egy járművet a forgalomból és a javítása két napnál tovább tart, akkor onnantól napi 23 ezer eurót kell fizetnie az orosz félnek kártérítésként”. A Metrovagonmas azonban nem fizet, ezért a BKV pereli.
Forrás: Index; kép: Mfor