Veszélyben a szuverenitás – mert Ukrajna túl gyorsan tanulna európaiul

Valenciában történt a botrány: az Európai Néppárt – képzeljük el, ezek a konzervatívok – képesek voltak megszavazni valamit, ami a szolidaritásról szól Ukrajnával kapcsolatban. Ez már önmagában is súlyos, de ami ezután következett, az szinte példátlan arcátlanság: fegyvereket küldenének, együttműködnének az ukrán hadiiparral, sőt, még tárgyalni is hajlandók lennének arról, hogy Ukrajna belépjen az Európai Unióba. Mintha nem tudnák, hogy a bővítési folyamat célja a végtelen halogatás, nem a megvalósítás.

Zsigmond Barna Pál, a magyar külpolitika fénylő csillaga, gyorsan reagált is. Videóban. Facebookon. Szombaton. Azt mondta, nem kérünk a háborús Európából, ami elsőre kicsit furcsán hangzik, főleg hogy a kontinensen egyetlen ország visel háborút, az meg nem az EU. De sebaj, a lényeg, hogy mi nemet mondunk – lassan már reflexből.

Ukrajna gyors csatlakozása ugyanis olyan borzalmas következményekkel járhatna, mint hogy valaki a kontinens keleti felén is elkezdene hinni a jogállamiságban, piacgazdaságban, sőt, együttműködésben. Ez pedig teljesen szembemegy a magyar külpolitikai innovációval, amit leginkább úgy lehetne leírni: minél kevesebb barát, annál nagyobb szuverenitás.

A 2025-ös „voks” tétje pedig nem más, mint hogy dönthetünk-e a saját jövőnkről, vagy jön Brüsszel, és kényszerít minket olyan szörnyűségekre, mint a jogegyenlőség, energiafüggetlenség, vagy – ne adj’ Isten – együttérzés. Mert lássuk be: ki akarna egy olyan unióban élni, ahol a tagok figyelnek egymásra?

Úgyhogy most kapaszkodjunk meg a nemzeti színű kormányzati molinóba, és kiáltsuk világgá: nem kérünk a realitásokból, nem kérünk a háborús áldozatokból, nem kérünk Ukrajnából! Mert ha valaki be akar lépni a klubba, az előbb legalább tanuljon meg nem kérdezni semmit.