Nem kérhetnek szekrénypénzt az iskolák a tanulóktól a mobilok tárolására

közélet

Ötezer forintos letéti díjat kértek a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégiumban a tanulóktól azért, hogy kulccsal zárható szekrényben tárolhassák, a mobiljaikat, amiket egy 2024-es kormányrendelet miatt a diákok az órákon nem tarthatnak már maguknál – erről az iskola egyik végzős diákja számolt be még február végén.

A gyakorlatra rákérdezett a Népszava a technikumnál és a fenntartónál, amire a fenntartó azt közölte, hogy amint értesültek róla, azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és visszavonták a letétdíjas rendszert, a pénzt pedig visszakapták a diákok. Az esetről beszámoló diák is hasonlót közölt a hónap végén.

A Népszava rákérdezett az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központnál, hogy milyen lehetőségük van az iskoláknak, szedhetnek-e szekrénypénzt, mire azt a választ kapták, hogy a most beszerzett tárolóeszközök használatáért nem szedhet az iskola sem bérleti díjat, sem kauciót.

A lap úgy tudja, több iskolában is létezik szekrénypénz, akad, ahol erre az iskola honlapján is felhívják a diákok és a szülők figyelmét.

A fent említett 245/2024. (VIII. 8.) kormányrendelet lényege, hogy a diákok bevihetik ugyan az iskolába a telefonjukat, de rögtön le is kell adniuk azokat egészen addig, amíg be nem fejeződik az utolsó órájuk. Ez idő alatt fő szabály szerint a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni az okoseszközöket.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük