Nagy Feró Majkáról: Orbán Viktort nem lehet fejbe lőni, ő ugyanis túlélné

közélet

A hét elején egyértelműen Majka Campus Fesztiválon bemutatott performansza tematizálta a közéletet: a rapper és csapata a hétvégi fellépésen, a Csurran-cseppen című dal közben eljátszották, hogy fejbe lövik a dal címszereplőjeként felbukkanó korrupt miniszterelnököt.

A dolgot a kormány holdudvara azonnal magára vette, és rögtön azt a következtetést vonták le, hogy Majka Orbán Viktor kivégzésére buzdított – ahogy a Hír TV jegyezte. Bayer Zsolt reggeli publicisztikájában arról írt, hogy a kritikus rapperek és mocskos fideszező fiatalok „kígyóvállú kis szarjancsik”.

A nap végére Nagy Feró is elmondta a véleményét, aki rendszerint a kormány védelmére kel, ha a fiatalok kritikával illetik a NER egyes elnyomónak titulált intézkedéseit. A Hír TV Monitor című műsorában mondta azt, hogy annak idején, a rendszerváltás előtt, ha egy előadó ilyet csinált volna, vagy még ennél is finomabban, de bírálta volna a rendszert, elvitték és megverték volna a rendőrök.

Ezek a mai fiatal gyerekek, meg Majka is, nem tudják, hogy milyen iszonyú szabadságban élnek. – mondta a Beatrice frontembere, aki szerint nem Orbánt személyesítették meg a színpadon. Őt ugyanis nem lehet fejbe lőni szerinte, „az kibírná”.

Ezt követően kitértek arra még a műsorban, hogy Majkáról eddig azt hitték, hogy egy tökös gyerek, de a reakciói – melyek szerint túl lihegik a dolgot azok, akik a preformanszba bármi fenyegetést belelátnak – nem erről árulkodnak. Nagy Feró itt kezdett el arról értekezni, hogy Majkához szerinte valakik beállítottak egy nagy rakás pénzzel, és azt mondta neki, hogy át kellene állni a túloldalra.

Nálunk egy egész évben keres ennyit egy zenekar. És ez valami szörnyű dolog. És ő ezt el is mondja. Mi pedig ülünk itt, mint a bambák, ahelyett, hogy jól pofán vágnánk. – mondta az énekes, de azt nem egyértelműsítette, mikor és hol mondta azt Majka, hogy rengeteg pénzt kap valakitől.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük