Magyar Péter az Unger Anna körüli vitáról: Nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés
Magyar Péter szerint a kormány nem fog engedni a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetése miatt kialakult nyomásnak. A miniszterelnök vasárnap hosszú Facebook-bejegyzésben reagált az elmúlt napok vitáira, és egyértelművé tette: a kormány vállalja a felelősséget a személyi döntéseiért akkor is, ha azok nem találkoznak a közvélemény egy részének támogatásával.
„Nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés” – ezzel a mondattal vezette fel bejegyzését Magyar Péter, aki előbb a TISZA-kormány első 110 napjának eredményeit összegezte. A kormányfő szerint több mint száz választási vállalásukat teljesítették, sikerült hozzáférhetővé tenni 6000 milliárd forint uniós forrást, ezermilliárd forinttal javították a költségvetés helyzetét, és közel 3000 milliárd forintnyi közvagyont szereztek vissza.
Az eredmények között említette a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a tűzifa és a vényköteles gyógyszerek áfájának csökkentését, a szociális tűzifa keretének megduplázását, valamint azt, hogy 2027-től 120 ezer forintra emelik az öregségi nyugdíjminimumot. Magyar kitért az új köztársasági elnök megválasztására, a közmédia átalakítására, a vasútfejlesztési és bérlakásépítési programokra, illetve az állami intézmények vezetőinek cseréjére is.
Bejegyzésének középpontjában azonban a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH), illetve annak frissen megválasztott elnöke körül kialakult vita állt. Az Országgyűlés pénteken választotta meg Unger Anna Rózát a szervezet élére. Magyar szerint a hivatal rekordidő alatt jött létre, és „Európa talán legerősebb korrupcióellenes intézménye” lesz. Ezzel párhuzamosan Magyarország az Európai Ügyészséghez is csatlakozik.
A miniszterelnök visszautasította azt az elvárást, hogy a fontosabb vezetői kinevezésekről közvetlenül a társadalomnak kellene döntenie. Mint írta, a TISZA soha nem vállalta, hogy minden vezetői pozíció jelöltjét megszavaztatja a közvéleménnyel. Példaként a NAV, a kórházak, a MÁV és a bíróságok vezetőit, valamint a legfőbb ügyész jelölését említette.
Magyar érvelése szerint azért sem a közvélemény feladata eldönteni, hogy ki a legalkalmasabb egy adott tisztségre, mert a döntésért annak kell felelősséget vállalnia, aki a kinevezést megteszi. Úgy fogalmazott, ha minden kinevezésről, jogszabályról, költségvetési vagy adóügyi kérdésről közvetlenül a közvélemény döntene, az ország kormányozhatatlanná válna.
A kormányfő szerint a magyar társadalom hosszú évek után most „újra tanulja a demokráciát”, és ebben a folyamatban lesznek konfliktusok és személyes csalódások is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány felelőssége megmagyarázni a döntéseit és a képviseleti demokrácia működését.
„Nem egy influenszer, nem egy volt politikus és nem is a közvélemény többsége” felelős az ilyen személyi döntésekért – írta Magyar, hozzátéve, hogy a kormány és a parlamenti képviselők négy évre kaptak felhatalmazást, és ennek tudatában kell dönteniük akkor is, ha egy-egy lépésük az adott pillanatban népszerűtlen.
A miniszterelnök szerint lehet kritizálni a kormányt és egyet nem érteni a döntéseivel, de az elsíbolt állami vagyon visszaszerzésében és a felelősök megbüntetésében nem fognak engedni. Azt ígérte, minden szükséges jogszabályt módosítanak annak érdekében, hogy a vizsgálatok és büntetőeljárások gyorsabbak legyenek, ugyanakkor ragaszkodnak a jogállami keretekhez.
Magyar az Unger Anna személyével kapcsolatban az elmúlt napokban megfogalmazott egyes állításokat „összeesküvés-elméleteknek és hamis vádaknak” nevezte, amelyek szerinte nem igazak. Úgy véli, a Fidesznek és más „bukott politikusoknak” érdekükben áll az NVVH hitelességének rombolása és munkájának megnehezítése.
A miniszterelnök végül azt is világossá tette, hogy a kormány nem kíván változtatni az álláspontján a kialakult vita hatására. Mint fogalmazott, ha valaki egy számára elfogadhatatlan személyi döntés miatt eltávolodik a TISZA-tól, ahhoz joga van, a kormány azonban „semmilyen nyomásra” nem fog engedni.
„Részemről a kérdés a fentiek szerint lezárva” – zárta az ügyet Magyar Péter, aki szerint a kormány most folytatja a munkát egy „működő és emberséges Magyarország” felépítéséért.




