Kecskére bízták a káposztát? Volt MOL-jogász vizsgálhatja felül a MOHU koncesszióját
Komoly összeférhetetlenségi aggályokat fogalmazott meg Hadházy Ákos egykori független országgyűlési képviselő, miután értesülései szerint a Környezetvédelmi Minisztérium hulladékgazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, Kolesár Gergely néhány héttel ezelőttig még a MOL egyik vezető jogászaként dolgozott. A képviselő szerint különösen problémás, hogy éppen ő kapta feladatul a MOHU 35 éves hulladékgazdálkodási koncessziójának felülvizsgálatát.
Hadházy szerint a helyzet olyan, mintha „kecskére bízták volna a káposztát”, hiszen a vizsgált rendszer éppen annak a vállalatnak az érdekeit szolgálja, amelynél a helyettes államtitkár korábban vezető pozíciót töltött be. A képviselő azt a kérdést teszi fel: vajon kinek az érdekeit képviseli majd a felülvizsgálat során a korábbi MOL-os vezető – a korábbi munkáltatójáét vagy a magyar emberekét?
Az egykori független országgyűlési képviselő emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz-kormány idején a MOL 35 évre megszerezte a teljes magyar hulladékgazdálkodási rendszer koncesszióját. Állítása szerint a pályázati feltételeket úgy alakították ki, hogy azon gyakorlatilag csak a MOL indulhasson, aminek következtében több ezer, a hulladékgazdálkodásban működő vállalkozás került nehéz helyzetbe, miközben a rendszer működését azóta is számos kritika éri.
Hadházy szerint egy valódi rendszerváltás után ennek a konstrukciónak a megszüntetése és egy új rendszer kialakítása lenne indokolt. Úgy véli azonban, hogy a szakmában egyre többen attól tartanak: a teljes átalakítás helyett csupán kisebb módosítások várhatók, különösen annak fényében, hogy a koncesszió felülvizsgálatát egy korábbi MOL-vezető jogász irányíthatja.
A képviselő ugyanakkor azt is közölte, hogy a minisztérium ezúttal kiadta számára a koncesszió dokumentumait, amelyeket korábban hiába próbált megszerezni. Elmondása szerint a szerződés jelentős része a MOL profitjának biztosításáról szól, emellett állítása szerint olyan dokumentumok is rendelkezésére állnak, amelyek alapján a MOHU egyes szerződéses kötelezettségeit sem teljesítette határidőre. A szerződést és mellékleteit nyilvánosságra is hozza.




