Folytatásos teleregény az egészségügyből…

egészség közélet politika

Nehéz elmenni amellett, ami ma az egészségügyben zajlik gyógyítás címszó alatt. Természetesen le a kalappal minden orvos, ápoló előtt, akik nap mint nap vért izzadva megállják a helyüket a rendszerben. Gondolom sokan hallottak már a sajnálatos módon elhunyt szívbeteg emberről, akit nem tudtak időben megoperálni az Országos Kardiológiai Intézetben. Ez a folyamat és állapot hűen tükrözi a rendszerben rejlő óriási hibákat, és azt, hogy mennyire alkalmatlan emberek szervezik az egészségügy alakulását. Ez a történet, melyet most röviden szeretnénk bemutatni, megmutatja, hogy mennyire távol áll a vezetés a betegektől.

Van egy olyan műtéttípus, melyet az országban alig páran, talán Budapesten is csak az Országos Kardiológiai Intézetben tudnak elvégezni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az orvosok száma, akik ezt el tudják végezni ebben az intézményben, az 1, azaz egy darab orvos, aki a tudását nem tudta átadni másnak a nagymértékű országos orvoshiány miatt. A Népszava információi szerint a betegnek speciális, egyedi gyártású érimplantátumra volt szüksége. Orvosa, Székely László, elindította az eszköz legyártásához és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot.

Székely László elkövetett egy hibát egy műtétje során: olyan orvos segítségét kérte a műtétjéhez, aki nem az Intézmény alkalmazottja, nem áll szerződéses jogviszonyban a kórházzal. Ezt a kórház vezetője nem nézte jó szemmel, megkezdte az  orvos elbocsátását a kórházból, folytonosságot nem biztosított, azaz nem volt innentől olyan ember, aki ezeket a speciális műtéti eljárásokat elvégezze. Magyarországon eddig öt ilyen eszközt ültettek be, ebből négyet Székely doktor végzett. A Népszava úgy tudja, hogy a főorvos elbocsátásakor jelezte a kórház vezetésének, hogy a férfi és még két hasonló állapotú és ugyanilyen eszközre váró betege műtétre vár.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár próbálta ezt a folytonosságot biztosítani, és egyeztetett az elbocsátott orvossal és az Intézet vezetőségével, és megegyeztek, hogy év végéig biztosítják számára a műtőt, és elvégezheti azokat a műtéteket, melyek elbocsátása miatt veszélybe kerültek. Létrejött a megállapodás, melyet Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere egy tollvonással keresztülhúzott, megsemmisítve az orvos, az államtitkára és az Országos Kardiológiai Intézet között létrejött megállapodást. Kásler egyébként az a miniszter, aki szerint a halálos betegségek a tízparancsolat betartásával gyógyíthatók. Szóval Kásler az államtitkára feje fölött átnyúlva semmisítette meg a megállapodást. Ennek következménye lett egyébként az, hogy Nagy Anikó egészségügyi államtitkár lemondott október 12.-i, és ezt a szándékát be is jelentette Orbán Viktornak.

Közben sajnos meghalt a beteg: nem történhetett meg egy beteg műtéti előjegyzése, Székely László elbocsátása miatt – a férfi már nem él. A Népszava úgy tudja: az 55 éves férfinak egyszerűen átszakadt a főverőere. Pedig akár meg is operálhatták volna. Július közepén vizsgálták meg az Országos Kardiológia Intézetben. Az intézmény sajtóközleményben próbál hárítani, és a felelősséget az orvosra vagy másra hárítani.

Ezt már Orbán Viktor miniszterelnök sem nézhette jó szemmel, mivel ma, azaz pénteken magához rendeltette Kásler Miklós emberi erőforrások minisztert. Még nem tudjuk mi zajlott le a beszélgetés során, de a koki garantált. A történet sajnos nem itt fog véget érni látva az egészségügy siralmas állapotát, és olvasva ezt a tragikus történetet.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük