Egy patkány mászkált a Szent János Kórház szülészetén

közélet

Patkányt vett észre a Szent János Kórház szülészeti osztályán egy látogató, amiről fotót is készített. Az esetről a Naphire.hu számolt be elsőként, azt is írták, hogy egyre több rágcsálóval lehet összefutni a Szent János Kórház megüresedett helyiségeiben, mióta az urológia és a sebészet átkerült onnan a Kútvölgyi kórházba.

A kórház elismerte a fotó hitelességét, az Észak-budai Szent János Centrumkórház a válaszában azt írta: az ügyben megtették a megfelelő lépéseket.

Az intézmény a patkány-problémával kapcsolatban azt is közölte, hogy kórházuk – a hazai közintézményekre vonatkozó közegészségügyi előírásoknak megfelelően – már korábban megrendelte a rágcsálók elleni csapdák kihelyezését és azok folyamatos megfigyelését, pótlását, és a rágcsálók egyedi irtását. Emellett a kihelyezett csapdák visszaellenőrzése és pótlása is rendszeres időközönként, garanciálisan megtörténik.

A Centrumkórház hozzátette, hogy ha valamelyik egységükben elszaporodnak a rágcsálók, soron kívüli intézkedést kezdeményeznek a szerződött partner, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) felé. „Az említett esetben intézményünk azonnal értesítette a KEF-et, a szolgáltató pedig a helyszíni szemlét követően megtette a szükséges intézkedéseket” – írták.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük