Dr. Zsigmond Barna Pál fideszes képviselő urat korábban még nem zavarta az „extraprofit”

közélet politika

Ahogy tegnap megírtuk, majdnem 24 óra leforgása alatt sikerült elfogadniuk a lakás-takarékpénztárak gyakorlati kinyírását biztosító törvényt. Megnéztük korábban, hogyan szavaztak képviselőink, valamint utánajártunk, hogy vajon rendelkeznek-e ilyen fajta megtakarítással.

Dr. Zsigmond Barna Pál fideszes, magát újpestinek valló, és Újpest lakóinak érdekeit szeme előtt tartó képviselő 2018. évi vagyonnyilatkozatában azonban szerepel, hogy 1,6 millió forint értékben rendelkezik ilyen fajta megtakarítással. A Parlamentben tegnap viszont támogatta ennek a megtakarítási formának a megszüntetését.

Valójában három kérdést juttattunk el számára tegnap:

  • Mivel indokolja, hogy az ltp.-k állami támogatása ellen szavazott?
  • Ön vagy közvetlen családtagja rendelkezik-e ilyen fajta megtakarítással?
  • Most, hogy megszavazta az ltp.-k állami támogatásának megszüntetését, milyen befektetési formát javasol az újpestiek számára?

Kérdéseinkre ezidáig sajnos nem érkezett válasz, pedig levelünket a hivatalos parlamenti email címére küldtük el. Egyébként igennel szavazott, de nincs egyedül, hiszen olyan emberek is rendelkeznek ilyesfajta megtakarítással, mint a fideszes Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, korábbi rezsibiztos; vagy éppen Szatmáry Kristóf XVI. kerületi szintén fideszes képviselő.

Varju László (DK) nemmel szavazott tegnap, azaz nem támogatta a lakás-takarékpénztárak kinyírását, és nincs ilyen megtakarítása.

 

Kép: index.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük