Védjük,óvjuk környezetünket – még Újpesten is!
Sokszor hallunk a híradásokban, a globális felmelegedés káros hatásairól és az aggasztó jövőképről amelyet, ezek az események előre vetítenek számunkra. Árvizek, aszályok, rovar inváziók, állatfajok kipusztulása. Ezeket főként az emberi tevékenység idézi elő, mint például az őserdők kipusztítása, vizeink szennyezése és az egyre növekvő széndioxid-kibocsájtás. Az általunk okozott környezeti károk ellensúlyozásának, visszafordításának, meglévő klímánk megőrzésének egyik jó eszköze a fásítás, erdősítés. Míg az iskolában kerültük, a való életben igen hasznos a fásítás, hiszen ők termelik a számunkra életet adó oxigént. Ma a világon egyetlen ország büszkélkedhet azzal, hogy negatív szén-dioxid kibocsátással rendelkezik. Ez az ország pedig a Himalája oldalában elterülő kis ország: Bhután. Magyarország még nincs ezen a szinten, de az elmúlt száz évben jelentős fejlődésen ment keresztül a hazai erdőgazdálkodás, és ennek nyomán hazánkban jelentősen növekedett az erdős területek számaránya.
Az Országos Erdészeti Egyesület októberben tett közzé egy kisfilmet, „A növekvő erdők nyomában” címmel, amelyet itt lehet megtekinteni. Ebből megtudhatjuk, milyen fontos szerepe van az erdőknek, hogy hol, miért és milyen erdők vannak az országban. Újpest is több erdővel, erdős területtel rendelkezik. Lehet, hogy naponta elmegyünk a Farkas-erdő mellett, vagy a Duna-parton sétálva nem is gondolunk rá, milyen fontos és hasznos ezeknek a helyeknek már csak a puszta létezése is! Erdeink, minden évszakban csodálatosak! Látogassuk ezeket a helyeket, óvjuk, és tartsuk tisztán, hogy ne csak mi, de a gyermekeink és unokáink is ugyanúgy használhassák és élvezhessék, akárcsak mi!
Erre azért is van nagy szükség, mert egy korábbi hír alapján úgy tűnik, a kormány számára már nem fontos, hogy szakemberek dolgozzanak a hazai természetvédelem élén!
Zero



