Guardian: A koronavírus-törvénnyel Orbán még inkább bebetonozza hatalmát
A kínai koronavírus-járvány megengedné Európa egyik legautoriterebb vezetőjének, hogy eljelentéktelenítse a kritikákat és politikai ellenfeleit, ezzel a bevezetővel írt elemzést a brit Guardian a magyar koronavírus-helyzet miatt kialakult politikai és közéleti helyzetről.
Orbán bebetonozott hatalma címmel írt a Guardian cikket a hétfőn a magyar parlament elé kerülő koronavírus-törvényről. A cikk röviden szól arról, hogy a koronavírus miatt világszerte muszáj rendkívüli törvényi felhatalmazást adni az ország vezetőinek, majd megemlíti Angliát, ahol a múlt héten adtak új jogköröket a minisztereknek, és Franciaországot, ahol széles körű és drákóinak nevezett felhatalmazást kapott az ország vezetője, de azt kéthavonta, Angliában félévente muszáj meghosszabbítani.
Mint a lap írja, nem meglepő, hogy Magyarországon ez máshogyan működik. Személyéhez társítható könyörtelenséggel a miniszterelnök kihozza ebből is a maximumot, nehogy egy krízis is kicsússzon a kezei közül. Az elmúlt időszakban kiépítette a hatalmát, írja a lap Orbán Viktorról, majd egy rövid felsorolás következik a független média és a bíróságok akadályozásáról és a nem kormányzati szervek korlátozásáról.
Ezen a héten majdnem biztosan meg is szerzi a diktatórikus hatalmat, írja a lap. A Fidesz uralta parlament ugyanis megszavazza a koronavírus elleni törvényt, ami időbeli korlátozás nélkül ad felhatalmazást az egyszemélyű döntési helyzetre.
Az új törvény lehetővé teszi Orbánnak, hogy egyedül, rendeleti úton kormányozzon anélkül, hogy felelősségre lehetne vonni. Felülbírálhatja az összes hatályban lévő törvényt. Választásokat sem tartanak. A kormányő a döntéseiről a házelnököt és a parlamenti pártok frakcióvezetőit tájékoztatja, sorolja a lap.
Írnak a rémhírekről: a téves információk terjesztéséért, amelyek a nyugtalanságot okozhatnak és a védekezést hátráltatják, hosszú börtön jár. Mint írják, Orbán néhány rajongója a médiában már kijelentette, hogy ez lehetővé teszi kritikus újságírók letartóztatását is.
Mindezek megalapozott félelmek, írja a lap, amely szerint a most megszavazott hatalom birtokában a rendelkezéseket kiterjesztik majd magyar intézményrendszerre és a civil társadalomra, majd
a kormányzati politika kritikáját hazaárulásként kezelik a válság idején.
Hogy mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek, az Orbán Fideszén múlik. És az is előfordulhat, hogy a meghozott döntések némelyikét állandóvá teszik, írja a lap utalva a migránshelyzet miatt 2016 óta folyamatosan meglévő válsághelyzetre.
Forrás: Index
Fotó: MTI





1 thought on “Guardian: A koronavírus-törvénnyel Orbán még inkább bebetonozza hatalmát”