A kormány felhatalmazta saját magát a költségvetés csaknem teljes átírására

Kormány politika

A kormány már korábban úgy alakíttatta át az államháztartási törvényt – azt még az Országgyűlés segítségével –, hogy évente több tucatszor módosíthassa az előző nyáron elfogadott éves költségvetési törvényt, vagyis a törvénynek nem sok értelme maradt. A csütörtök este megjelent kormányrendelet viszont a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva azt mondja ki, hogy a központi költségvetés bevételi vagy kiadási főösszegének megváltoztatására vagy a költségvetési hiány mértékének növelésére „nem kell alkalmazni az államháztartási törvénynek a központi költségvetés előkészítésére, szerkezetére, tartalmára vonatkozó rendelkezéseit”. Igaz, azért „biztosítani kell az átlátható és észszerű részletezettségre vonatkozó követelményeket, és azt, hogy a tervezet – e követelményeknek megfelelően – illeszkedjen a központi költségvetésről szóló törvény szerkezetéhez”.

További korlát, hogy az ilyen tervezet – a fejezetrend vagy címrend kiegészítésének kivételével – nem irányulhat a nem a kormány irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek bevételi vagy kiadási főösszegének megváltoztatására. Ilyen például az Országgyűlés, a bíróságok, az ügyészség, a köztársasági elnök hivatala.

Címke:

1 thought on “A kormány felhatalmazta saját magát a költségvetés csaknem teljes átírására

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük