Orbán Viktor: „Európa legjobb adórendszere tette lehetővé a debreceni BMW-gyárat”
Orbán Viktor miniszterelnök szombati Facebook-bejegyzésében a magyar adórendszert és a Debrecenben elindult BMW-gyárat méltatta. A kormányfő szerint Magyarország olyan gazdasági környezetet teremtett, amely nem bünteti a többet dolgozókat és keresőket, nem fojtja meg a vállalatokat, ugyanakkor támogatja a családokat.
A bejegyzésben hangsúlyozta: a debreceni gyár többéves előkészítő munka eredménye, amelyhez a helyiek tehetsége mellett elengedhetetlen volt a befektetőbarát környezet és „Európa legjobb adórendszere”. Az új üzemet 2 milliárd eurós beruházással hozták létre, amely kizárólag elektromos modelleket gyárt, mesterséges intelligencia alapú, digitalizált technológiával, és a miniszterelnök szerint zéró károsanyag-kibocsátással működik.
Orbán Viktor a progresszív adórendszert és a társasági adó emelését szorgalmazó javaslatokat élesen bírálta, úgy fogalmazva: akik erről „konspirálnak brüsszeli szalonokban”, azok Magyarország jövőjét teszik kockára. Szerinte a 21. századi, „győztes Magyarország” egyik ékköve éppen a debreceni BMW-gyár, amely szimbolizálja az ország gazdasági sikerét.




