Szijjártó: Magyarország újabb kétmillió dollárral segíti harminc templom felújítását Libanonban

közélet

Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.

A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a libanoni kollégájával közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy olyan országból érkezett, amelynek szomszédságában háború dúl, de az ukrajnai fegyveres konfliktusnak nemcsak a térségben, hanem az egész világon érezhetők a negatív hatásai.

Elmondta, ilyen az élelmezési válság is, amely a nehéz helyzetben lévő országokat sújtja leginkább, például látható, hogy Libanonban mekkora erőfeszítésekbe kerül napjainkban a lakosság ellátása.

Szijjártó Péter végül leszögezte: Magyarország és Libanon két, földrajzilag egymástól távol eső ország, de mégis egyformán érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, és még azelőtt legyen béke, mielőtt elharapózna az élelmezési válság, amely újabb milliókat és tízmilliókat sarkallna hazájuk elhagyására.

„Magyarország nagyra értékeli Libanon erőfeszítéseit ezen a téren, s Libanon számíthat Magyarország támogatására az elkövetkező időszakban is” – jelentette ki.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük