Nagy bajban a Tungsram

gazdaság Újpest

A világítástechnikai vállalat 3 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Magyarországon öt gyára van, 1600 beszállítóval és más partnerrel működik együtt.

Vagy állami, önkormányzati megbízások formájában energiahatékonysági programok révén, vagy vissza nem térítendő kormányzati támogatás, illetve tőkeinjekció révén, de azonnali segítségre volna szüksége a Tungsramnak – mondta Jörg Bauer, a cég vezetője az Indexnek. Az elnök-vezérigazgató szerint a pandémia, a globális ellátási nezéhségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot.

Miután 2022 első negyedéve nem a tervek szerint alakul, a cég részleges leállásra készül áprilisban, hogy a vevői igényekhez áttervezhessék a kapacitásokat és eladhassák meglévő készleteiket.

A globális politikai helyzet következtében a tavalyi év második felében megjelent globális alapanyag- és energiainfláció, illetve a 2022. február-március során tovább eszkalálódó orosz-ukrán háború következtében elszabaduló energiaárak és az energiapiacokon soha nem látott volatilitás ellehetetlenítette a hagyományos termékek gyártását és blokkolta az elindított orosz projektek realizálódását – mondta Jörg Bauer.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük