Mégis megjelenik az orosz diszkontlánc Magyarországon, Újpesten lehet első áruházuk

gazdaság

Valóban megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere – értesült piaci forrásokból a Világgazdaság.

A kormánylap megjegyzi, még ennek ellenére sem a mere megjelenését, mivel azt jelenleg is bizonytalanság övezi. Egy biztos: komolyan gondolják a magyar terjeszkedést. Annyira, hogy már a konkrét áruházak helyszínéről is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Terveik szerint három körben öt-öt, vagyis összesen tizenöt üzletet alakítanának ki. Ezek megvalósítását a vásárlói fogadtatáshoz kötik. Időbeli korlát nincsen, elsőként Budapesten és a város agglomerációjában kezdenék meg a működést. 

Egy, a Mere magyarországi stratégiáját közelről ismerő, éppen ezért neve elhallgatását kérő forrás azt mondta, hogy 5-10 éves távlatban száz üzletet akarnak nyitni Magyarországon az oroszok. A tulajdonosok abból indultak ki, hogy a magyarországi terjeszkedés a szerbiaihoz hasonlóan fog menni, vagyis mint a karikacsapás, úgy zajlanak majd az előkészületek. Fű alatt jelentek meg és sem a kormányzattal, sem a piaci szereplőkkel nem léptek kapcsolatba, ráadásul háronmszor is kicsúsztak a boltnyitás tervezett dátumából. A legutóbbi ilyen május végén volt. 

A lap úgy tudja, hogy Újpesten nyílhat meg az első Mere-bolt az idei év végefelé, már amennyiben minden a tervek szerint halad és nincs késés. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük