
Kinyomozza a versenyhivatal, mitől ilyen magasak az árak a boltokban
A jelek szerint nem hiszik el a kormány magyarázatát, miszerint az úgynevezett „szankciós infláció” tehet minderől.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hatósági eljárásban vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, valamint piaci jelzéseket értékel annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés, vagy versenytorzulás az élelmiszerárak kiugró emelkedésében – olvasható a szervezet lapunknak is eljuttatott közleményében.
Mint írják, a nemzeti versenyhatóság hatósági eljárásban vizsgálja számos élelmiszeripari termék (különös tekintettel a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, pl. egyes tejtermékek) esetében a hazai kereskedelemben tapasztalható üzleti gyakorlatokat, miután az elmúlt időszakban jelentős áremelkedés volt tapasztalható számos élelmiszer szegmensben, ami egyre nagyobb terhet jelent a magyar fogyasztók számára.
Az átfogó vizsgálatok feltérképezik, hogy torzulhatott, vagy korlátozódhatott-e a verseny ezen termékkörök kiskereskedelmi piacain vagy az értéklánc más szintjén, illetve felmerülhetett-e bármilyen jogsértés, amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg a szektor valamely szereplőivel szemben – fejtegetik.
A vizsgálatok során a nemzeti versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárja fel a drágulás részletes okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére.
A vizsgálat – többek között – kiterjed a legnagyobb hazai élelmiszer-kereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára. Megjegyzik, hogy a hatóságnál külön elemzői csooprot foglalkozik, emellett megkedzték az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok feldolgozását is.