Pont a választás előtt csökkenti majd az inflációt a kormány rezsistopja

Éppen április elejére érik majd be a kormány januári lépése, a rezsistop árcsökkentő hatása ugyanis majd az akkor megjelenő márciusi inflációs adatban lesz először érezhető – írja a HVG. Januárban extra hideg volt az országban, ezért sokan már a rezsicsökkentett mérték fölött használtak volna energiát, a 2022-ben megállapított szint fölött pedig hétszer annyiba kerül a földgáz […]

Olvass tovább

Alacsonyan maradt az infláció februárban: éves szinten 1,4 százalékkal nőttek az árak

2026 februárjában a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, míg januárhoz képest mindössze 0,1 százalékos emelkedést mértek. A friss adatok alapján az infláció üteme továbbra is visszafogott, bár az egyes termékcsoportok között jelentős különbségek figyelhetők meg. Az élelmiszerek ára éves összevetésben összességében 0,2 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a vendéglátási szolgáltatások […]

Olvass tovább

Nyolc éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint januárban

2026. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közléséből. Ennél alacsonyabb értékre utoljára 2018 márciusában volt példa. Az adat elmarad az elemzők várakozásaitól is, a Portfolio elemzői például 2,3 százalékos inflációra számítottak. A jelentős visszaesés oka részben a bázishatás: 2025 első hónapjában havi […]

Olvass tovább

KSH: 3,3 százalék volt az infláció decemberben

2025. decemberben átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbiakat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közléséből. Novemberhez képest 0,1 százalékkal, éves szinten pedig 4,4 százalékkal nőttek az árak. Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt 2024. decemberéhez képest, ezen belül: a csokoládé, kakaóé 13,5, a kávéé 12, az iskolai […]

Olvass tovább

Augusztushoz képest alig változtak az árak, de még így is 4,3 százalékos a szeptemberi infláció

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, miközben augusztushoz képest lényegében nem változtak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A stagnálás mögött főként az idényáras élelmiszerek árcsökkenése és a szolgáltatások szezonális mérséklődése áll. Az élelmiszerek ára éves szinten 4,7 százalékkal nőtt, de a vendéglátási szolgáltatások […]

Olvass tovább

4,3 százalékos az augusztusi infláció

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2025 augusztusában a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Júliushoz képest összességében nem változtak az árak, ugyanakkor a különböző termékcsoportoknál jelentős eltérések mutatkoztak. Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 5,9 százalékkal nőtt. A legnagyobb drágulás a tojásnál (19,9%), a kávénál (18,5%), valamint a […]

Olvass tovább

A májusi hideg miatt drágul januártól a benzin, a cigi és az alkohol

Jövő januártól jelentősen emelkedik a benzin, a dohánytermékek és az alkohol jövedéki adója – még nagyobb mértékben, mint azt korábban sejteni lehetett. A háttérben a kormány új találmánya, az inflációkövető adóemelés áll, amelynek következményeit most a szeszélyes tavaszi időjárás is befolyásolta. Az új szabály szerint bizonyos adókat minden év elején automatikusan az infláció mértékével növelnek, […]

Olvass tovább

Dráguló gyümölcsök, kilengő árak – így alakult az életünk júliusban

2025 júliusában a magyar fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – derül ki a friss statisztikai adatokból. Júniushoz képest átlagosan 0,4%-kal nőttek az árak, tehát az infláció üteme lassul ugyan, de a pénztárcánk még mindig érzi a változásokat. Az élelmiszerek áremelkedése éves szinten 5,9% volt, ám egyes termékek ennél is jóval […]

Olvass tovább

Az NGM szerint az árréscsökkentés védi a családokat

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétett adatai szerint májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, havi összevetésben pedig 0,2 százalékos áremelkedést mértek. A friss inflációs statisztikákra reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben hangsúlyozta: a kormány továbbra is fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben, és az eddigi intézkedések máris érdemi eredményeket […]

Olvass tovább

Lassuló ütemben, de továbbra is nőnek az árak

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 4,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, míg áprilishoz képest 0,2%-os áremelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal. A friss adatok azt mutatják, hogy az infláció lassul, de a lakosság számára számos mindennapi termék továbbra is jelentősen drágul. Az élelmiszerek ára éves szinten 5,9%-kal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva […]

Olvass tovább