
13 milliárdot költöttek a parlamenti képviselők kollégáira
Tavaly egész évben bruttó 7,5 milliárd forint ment el ugyanilyen célokra, derül ki a Népszava cikkéből.
A parlament honlapján lévő táblázat szerint alkalmazottaik kifizetésére 2023-ban havonta 3 094 596 forintot kaptak a képviselők, míg idén már 3 534 684 forintot, ami 14,2 százalékos növekedésnek felel meg (ez soknak tűnhet, de még így is alacsonyabb a tavalyi éves inflációnál, ami 17,6 milliárd forint volt). Az emelésből fakad, hogy idén több pénz ment el a képviselők alkalmazottaira, az 5,8 milliárd forint ugyanis lényegében 14 százalékkal haladja meg a tavalyi egész éves összeg időarányos részét.
A Fidesznek idén nyolc hónap alatt több mint bruttó 3,5 milliárdot, 2023 egészében közel bruttó 4,5 milliárd forintot költöttek alkalmazottakra. A DK tavaly idén eddig 262 milliót költött, tavaly egész évben 380,9 milliót. Az LMP volt az egyetlen, amely válaszolt arra, hogy ebből hány alkalmazottat fizetnek: összesen 25-öt. A párt idén augusztus végéig 163,8 milliót, vagyis fejenként és havonta átlagosan 815 ezer forintot fizetett nekik.