Népszava: Sokan még az idei első fizetést várják a Honvédkórházban

egészség pénz

A januári átszervezés után többen még mindig hiába várnak az első bérfizetésre a Honvédkórházban. Több mint kétezer további ember kapott ugyan valamekkora összeget a számlájára, de nem annyit, amennyi szerintük havi illetményként járna – értesült a Népszava a kórház dolgozóitól.

Lap azt írja, számos orvos és szakdolgozó nem kapott megfelelő összeget, de voltak ápolók, akiknek 60-100-130 ezer forinttal utaltak kevesebbet.

Állítják: az egyik fiatal orvosnak mindössze 23 ezer forintot utaltak havi bérként.

Forrásuk szerint az esetek túlnyomó többségében a pótlékokat, béren kívüli juttatásokat nem utalták az érintetteknek. Amit kifizettek, azt is rosszul. Az orvosok például csak a hét elején, utólag kapták meg a januári ügyeleti díjaikat. Közülük többen sokkal kevesebbet, de volt akiknek jóval többet utaltak a számlájára, mint ami járt volna. Van azonban olyan dolgozó is, aki még nem kapott semmit.

Január elsejétől – mint ismert – a Honvédkórházat ketté bontották. Egyik része maradt a honvédség felügyelete alatt. A civilekkel kapcsolatos feladatokat új egészségügyi szolgáltatóként az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház nevű szervezet vette át. Az újonnan létrejövő intézmény irányítása a belügyminiszterhez került, s a civil egészségügyi ellátáshoz kötődő orvosok, szakdolgozók és egyéb nem katonai alkalmazottak szolgálati jogviszonyban folytatják.

Eddig két bérfizetés volt, ám egyszer sem sikerült pontosan elszámolni a járandóságokat

– közölte Elek Norbert, a Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője. Hozzátette: annak a háromezer embernek a bérelszámolásával vannak gondok, akik az intézmény átalakítása előtt civilként honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban dolgoztak, januártól pedig szolgálati jogviszonyba kerültek.

A lap rákérdezett az ügyre az Országos Kórházi Főigazgatóságnál. Ők válaszukban azt írták, hogy az átállás során észlelt problémák kezelése megtörtént. Az esetlegesen elmaradt járandóságokat hóközi kifizetés keretében utalják a számlákra. Egyúttal azt ígérték: téves adminisztráció miatt nem érhet hátrány egyetlen foglalkoztatottat sem.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük