
Németország és Ausztria már a korlátozások lazítására készül
Németországban április 19-től enyhítenének a korlátozásokon, de sok kötelezettség megmaradna. Ausztriában Sebastian Kurz kancellár hétfőn jelentette be, hogy húsvét után kinyithat az üzletek egy része, május elsejétől pedig a bevásárlóközpontok is.
A német kormány már azt tervezi, hogyan lazíthatna a koronavírus miatt korábban bevezetett korlátozásokon, akár már április 19-től – derül ki a Reutershez eljutott tervezetből, amelyet a német belügyminisztériumban készítettek. A tervezet szerint az egy beteg által átlagosan megfertőzöttek számát egy alá kell szorítani ahhoz, hogy az élet fokozatosan visszatérhessen a hétköznapokba. Ez a ráta jelenleg 1-en áll, az előrejelzés szerint valamikor a napokban csökkenhet 1 alá.
Németországban március 22. óta vannak zárva az üzletek, a vendéglátóhelyek, és most a gazdaság kímélése érdekében tervezik, hogy enyhítenek a szabályokon.
A mindennapi élethez azt tartják alapfeltételnek, hogy minden új fertőzött kontaktjainak 80 százalékát 24 órán belül fel tudják kutatni, és karanténba zárni. A dokumetum szerint a járvány 2021-ig is eltart majd.
A német belügyminisztérium tervezete alapján első körben
a kiskereskedelmi egységek,
az éttermek,
és egyes régiókban az iskolák
újra kinyithatnak. A szigorú határzárat is enyhítenék, de a nagyobb rendezvények és családi ünnepségek megtartása továbbra is tilos lenne.
Amint megfelelő mennyiségű maszk áll rendelkezésre az országban, akkor kötelezővé tennék a tömegközlekedésben, az üzemekben és a középületekben.
A Johns Hopkins Egyetem számai szerint Németországban a fertőzöttek száma 100 232, az elhunytak száma pedig 1591.
– Ausztriában fokozatosan enyhíthetnek a korlátozásokon – jelentette be hétfőn az osztrák kancellár. Sebastian Kurz hétfői tájékoztatóján elmondta, a kisebb üzletek már április 14-én újranyithatnak, köztük a barkácsboltok és a kertészeti áruházak.
Az összes további üzlet és bevásárlóközpont május elsején nyithat ki, mag a szállodák és éttermek a legkorábban május közepén – csak lépésről lépésre lazítanak a szabályokon.
A kancellár szerint nagyobb rendezvények megtartására június végéig nem lesz lehetőség, és a távoktatást is biztosan folytatják május közepéig, az iskolák működéséről újabb döntést majd csak április végén hoznak. A távolságtartás és a maszkviselés szabályain egyelőre nem változtatnak.
Ausztriában több mint tizenkétezer megerősített koronavírus megbetegedés van, és a járványban legalább 220-an vesztették életüket.
Összeállította:: Újpesti Hírmondó
Fotó: MTI
1 thoughts on “Németország és Ausztria már a korlátozások lazítására készül”