Bod Péter Ákos: Elkéstek a gazdaságvédelmi intézkedések

gazdaság koronavírus

A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint meghökkentő, hogy a szociális helyzet kezelésére eddig éppen csak utalt a miniszterelnök.

Elkésett a gazdaságvédelmi intézkedésekkel a kormány, számos intézkedést már korábban meghozhattak volna – nyilatkozta Bod Péter Ákos a 444-nek. A Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egykori elnöke úgy látja, hogy

a késlekedés annak ellenére történt, hogy kiváló példák, olasz és német intézkedések álltak előttünk, amelyek a nehéz helyzetbe kerülő háztartásokat, vállalkozásokat, és az ott dolgozó munkaerőt támogatják arra az átmeneti időre, amíg ki nem tisztul a kép. Ezekkel pedig 2-3 hónapig fenn lehet tartani a gazdaság reagálóképességét. 

– állapította meg.

Bod Péter Ákos úgy véli, azt kellene figyelembe venni, hogy a válság után más lesz a kereslet és a kínálat szerkezete, de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen. Ezért álláspontja szerint nem a korábbi munkahelyek visszaállítása lenne az alapvető feladat, hanem annak a munkaképességnek a megőrzése, amely az új szerkezet indulásakor lesz fontos.– Számomra ezért meghökkentő, hogy a szociális helyzet kezelésére eddig éppen csak utalt a miniszterelnök.

Pedig nagyon sokan vannak olyan alacsony jövedelmi szinten, amelyből 1-2 hónapos tartalékolást sem lehet elvárni

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy ha eltekintünk attól, hogy átcímkéznek, átcsoportosítanak fel nem használt kereteket, akkor nagyon nagy lépés valójában nem történt. 

– Holott a válság előtt elindított nagy állami beruházások azonnali felülvizsgálásával óriási összegeket lehetne felszabadítani. Hiszen már most látható, hogy nem lesz visszatérés a régi kerékvágásba

– mondta Bod Péter Ákos. A volt MNB-elnök szerint újraindul majd az európai gazdaság, de ez fokozatos lesz, ágazatonként eltérő. Úgy véli, a tömegturizmus például nem tud majd beindulni, míg az alkatrészgyárak, elektronikai üzemek, és a jól automatizált gyártósorok esetében a normalizálódás talán csak hetek kérdése lesz. 

Meglátása szerint számos fejlesztési projektet, amelyeket uniós támogatásból terveztek, le kellene állítani, mert máshol lesz szükség ezekre a pénzekre. 

– Nem akarnak hozzányúlni a deficitszámhoz, nem világos, hogy miért; és nem akarnak hozzányúlni a nagy állami beruházásokhoz és elkötelezettségekhez. A szent tehenek érintetlenek maradtak.

Centralizálásra használja fel a kormány azt a többlethatalmat és alkalmat, amit az élet eléje tett

– jelentette ki.

Forrás: Népszava, 444.hu., MTI
Fotó: Népszava

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük