Összekötik Újpestet Dunakeszivel kerékpáron – a gát magasítása azonban továbbra is várat magára
Újpest és az északi agglomeráció számára régóta várt közlekedési fejlesztés indulhat el: a kormány forrást biztosít az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal két hiányzó szakaszának megépítésére, amivel végre közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jöhet létre Budapest és Dunakeszi között. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a beruházással megszakítás nélküli kerékpáros összeköttetés jön létre a Dunakanyar és a főváros között.
A fejlesztés Újpest szempontjából különösen fontos, hiszen éppen a IV. kerület északi részén szakadozik meg jelenleg az a Duna menti útvonal, amely Dunakeszi felől érkezve Budapest belső kerékpáros hálózatához vezetne. A kormány augusztus 7-i döntése alapján az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz, vagyis az IKOP Plusz forrásaiból két hiányzó kapcsolat megépítésére jut pénz.
Az egyik fejlesztés a Dunakeszi irányából érkező kerékpárút és a gáton korábban kialakított aszfaltburkolatú út közötti hiányzó szakaszt pótolja, a másik pedig a gát és a Duna sor között teremti meg a biztonságos és kényelmes kerékpáros összeköttetést. Ezzel az EuroVelo 6 Duna bal partján, Vácon és Szobon keresztül az országhatárig vezető szakasza közvetlenül kapcsolódhat Budapest hálózatához.
A beruházás nemcsak a túrakerékpárosoknak jelent előrelépést. Dunakeszi és Újpest között jelentős az ingázóforgalom, így egy folyamatos, biztonságos kerékpáros útvonal valódi alternatívát jelenthet az autóval közlekedők egy részének is. Ez különösen fontos az észak-pesti térségben, ahol a közúti hálózat több pontja már ma is komoly terhelés alatt áll.
A mostani jó hír mellett azonban marad egy nagyon fontos hiányosság: a fejlesztés nem tartalmazza a térség árvízvédelme szempontjából kulcsfontosságú gát magasítását.
Ez Újpest számára korántsem mellékes kérdés. A Duna menti kerékpáros infrastruktúra fejlesztése régóta összekapcsolható lenne az árvízvédelmi mű megerősítésével és magasításával, így ugyanazon a területen egyszerre lehetne közlekedési és árvízvédelmi problémát megoldani. A korábbi beruházás során azonban ez a lehetőség kimaradt: a Lázár János vezette tárca időszakában úgy készült el a gáton az aszfaltburkolat, hogy a szükséges gátmagasítás nem valósult meg.
Most tehát egy fontos közlekedési hiányosságot végre kijavítanak, és ennek Újpest egyértelmű nyertese lehet. De attól, hogy lesz összefüggő EuroVelo 6, az újpesti árvízvédelem problémája még nem oldódik meg.
A kerékpárút összekötése régóta esedékes és üdvözlendő lépés. A következő feladatnak azonban annak kell lennie, hogy a Duna mentén ne csak közlekedni lehessen biztonságosabban, hanem Újpest és az egész térség árvízi biztonsága is erősödjön. A gát magasítása ezért továbbra sem kerülhet le a napirendről.




