Már a színigazgatók kinevezési jogát is elveszik!

Budapest kultúra

Igazuk volt mindazoknak, akik azt állították, hogy október 13. után Orbán Viktor csak a vártánál nagyobb veresége okozta zavarában igyekezett békülékeny hangot a megütni, de a farkasról még a jól szabott báránybunda is csúszik idővel.
Jelen esetben nem is kellett sok idő, alig pár hét.
A kormány korábban egy salátatörvényben fosztotta meg az önkormányzatokat az építési engedélyek kiadásától, de máris itt az újabb büntetés: elveszik a színházigazgatók kinevezési jogát.

És mivel Budapesen van a legtöbb színház, értelemszerűen Budapest jár a legrosszabbul ezzel a rendelkezéssel, ami Orbán számára logikus is, mivel pártja épp a fővárosban kapta a legnagyobb zakót…

Az artportal információi szerint készül a kormányzat „kulturális törvényjavaslata”, mellyel 2020. január 1-től megszüntetnék az 1993 óta működő Nemzeti Kulturális Alapot (NKA). Emellett létrehoznának egy kultúrstratégiai tanácsot, amely alá rendelnék az NKA pénzét. A törvényjavaslat értelmében ágazatonként egy-egy kiemelt intézményt jelölnének ki, melyek vezetőiből jönne létre a kultúrstratégiai tanács, akik fölött az emberi erőforrás-miniszter állna.

Az oldal szerint a törvényjavaslat a színházakat is erősen érintené. Megszűnnének a független színházak működési támogatásai, az önkormányzati  fenntartású színházakban pedig lényeges változás történne az igazgatói kinevezésekben, ahol az emberi erőforrás-miniszter kapna egyetértési jogot (jelenleg a Fővárosi Önkormányzat nevezi ki az igazgatókat).

A törvényjavaslat állítólag a stratégiai kormányülést követően, kivételes eljárásban, akár már jövő szerdán a parlament elé kerülhet.

Forrás: 24.hu, Artportál, Újpesti Hírmondó, Fotó. MTI

Címke:

3 thoughts on “Már a színigazgatók kinevezési jogát is elveszik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük