
A felújítás miatt komoly változások lesznek tavasztól a 3-as metró vonalán
Tavasztól lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere állomást, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák megállón pedig júliustól haladnak át megállás nélkül a szerelvények.
Az M3-as metró rekonstrukciója az északi szakasz felújítását követően jelenleg a déli részen zajlik. Ez a tervek szerint idén őszre véget ér, így Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között is teljesen felújított, korszerű állomásokon keresztül lehet majd utazni.
Várhatóan ősszel indul a középső szakasz felújítása: ekkor a Nagyvárad tér és a Lehel tér között zárják le a metróvonalat a forgalom elől. Azonban már ezt megelőzően elkezdődik négy megálló rekonstrukciója: az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson márciustól, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson pedig júliustól az őszi teljes lezárásig megállás nélkül haladnak át a szerelvények.
A változásokhoz kapcsolódóan a BKK és a BKV Zrt. részletes tájékoztatást ad majd, kitérve az ajánlott útvonalakra és átszállási pontokra is.
Forrás: BKV, Népszava
Fotó: Népszava