
Több mint félórára kocsiba zárta kisfiait egy anya, hőkimerülés állapotában szállították őket kórházba
Majdnem hőgutát kapott két kisgyerek, akik 35 percig voltak bezárva egy autóba – számolt be az esetről az RTL Híradója.
A hét elején a Dózsa György út közelébe riasztották a mentőket, miután járókelők észrevették, hogy az egyik parkoló kocsiba egy 1 és egy 3 éves kisfiút bezártak. A gyerekek 35 percet töltöttek a felforrósodott autóban. Mire a mentők és a rendőrök a helyszínre értek, előkerült a gyerekek anyja is, így végül nem kellett feltörni az autót.
A Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke, Gesztes Éva elmondta, a mentők a hőkimerülés állapotában találták a gyerekeket, magas volt a testhőmérsékletük, ahogy a légzés- és a pulzusszámuk is, szerencsére a hőguta állapotát még nem érték el. A friss levegőn javult az állapotuk, de megfigyelésre kórházba szállították őket. A rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.
Mukics Dániel, a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint néhány perc alatt is életveszélyes helyzet alakulhat ki egy bezárt kocsiban a tűző napon, és akár 70 Celsius-fok is lehet az autó belső hőmérséklete, ezért ilyenkor azonnal a 112-es segélyhívót kell tárcsázni.