Jogerős: Bús Balázs továbbra is rács mögött marad

bíróság

Végleges döntést hozott a Kecskeméti Törvényszék: a volt alelnök továbbra is rács mögött marad a 17 milliárdos hűtlen kezelési NKA-ügyben.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, így meghosszabbították Bús Balázsnak, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) korábbi alelnökének letartóztatását. A bíróság jogerős döntése értelmében a gyanúsított legutóbb elrendelt kényszerintézkedése 2026. december 25-ig marad érvényben – értesült az ATV.hu.

Köztudott: a büntetőeljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik. A megalapozott gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől kezdődően a saját hatáskörét és kompetenciáját meghaladó mértékben, a vonatkozó törvényi előírások, valamint a belső szabályzatok megszegésével hozott határozatokat.

A vizsgálat adatai szerint összesen 1079 darab támogatási döntés érintett, amelyek összértéke meghaladja a 17 milliárd forintot, és ezzel jelentős vagyoni hátrányt okoztak az NKA-nak.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség még október 19-én indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását, miközben a védő a letartóztatás megszüntetését vagy enyhébb kényszerintézkedés kiszabását kérte.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája azonban megállapította, hogy a megalapozott gyanú mellett a letartóztatás különös okai továbbra is fennállnak. A döntést indokolva kiemelték:

A letartóztatás két hónapos meghosszabbítása elengedhetetlen a gyanúsított jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének vagy befolyásolásának megakadályozása érdekében.

A védő fellebbezését követően eljáró Kecskeméti Törvényszék a nyomozási bíró végzését megalapozottnak találta, és azt teljes egészében helybenhagyta. A másodfokú döntés végleges, ellene további fellebbezésnek helye nincs.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük