Index: Magyar Péter pártja három kerületben indul Budapesten

Budapest közélet

Magyar Péter pártja három kerületben is saját polgármester-jelöltet indíthat Budapesten annak érdekében, hogy megfeleljenek a listaállításhoz szükséges feltételeknek – írja az Index meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

A lap szerint a Tisza Párt Újbudán, Rákospalotán és Budafok-Tétényben próbálkozhat jelöltállítással.

A három kerületben – mint írják – az a közös, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) és a Fidesz polgármesterjelöltjével szemben indulhatnának el Magyar Péter jelöltjei.

Az Index azt írta: „kiszivárgott információk vannak” arról is, hogy ki vezetheti a Tisza Párt fővárosi listáját. Erre állítólag Nagy Ervin színművészt kérték fel, akiben a lap szerint korábban főpolgármester-jelöltként is gondolkodtak, de végül nem Karácsony Gergely kihívójaként, hanem a Fővárosi Közgyűlésben számíthatnak rá képviselőként. A lap tudni véli azt is, hogy a XV. kerületben a Momentumot és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is megjárt Steimetz Alex indulhat, a Tisza Párt színeiben a polgármesteri helyért.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük