Medgyessy Péter: Magyarországot az EU erősíti, az euró még erősebbé tenné

Európai Unió közélet

Szerdán az Európai Unió legnagyobb bővítésének (big bang) évfordulójára emlékeztek az Európai Parlamentben. A strasbourgi ünnepségen az uniós intézmények jelenlegi és volt vezetői mellett ott volt a csatlakozási egyezményt aláíró tíz tagállam egykori vezetője, illetve tíz, 2004. május 1-jén született fiatal. Ők egy-egy kérdést tehettek fel a vendégeknek. Medgyessy Pétert a csatlakozás okáról kérdezték. Azt felelte, az egyértelmű népakarat mellett éppen az ország szuverenitásának erősítése volt a cél.

Nem tettünk mást mi, akik tárgyalásokat folytattunk a csatlakozásról, Orbán Viktortól Medgyessy Péterig, mint hogy teljesítettük a nép akaratát. Ennyi.

Noha Orbán Viktor a szuverenitást ma már Brüsszel elfoglalálásával tartja biztosíthatónak, a volt miniszterelnök a Népszavának azt mondta, az erősebb, gazdagabb országok tudják jobban védeni szuverenitásukat, az pedig nem nagyon vitatható, hogy uniós tagként gazdagodtunk, erősödtünk.

Emlékeztetett rá: lehet tanulni, dolgozni külföldön, a belső határok megnyitása segíti a technológiák, termékek szabad áramlását, rádaásul a tagság rengeteg pénzt hozott. Hozzávetőleges számításai szerint húsz év alatt Magyarország az egyéves GDP-jének megfelelő EU-s forrást kapott.

A volt pénzügyminiszter úgy vélte: a külföldi befektetőket az EU-tag Magyarország vonzza, az euró bevezetése pedig  fegyelmezné a gazdaságpolitikát, mert kontrollt jelentene.

Egy autokráciára hajlamos országban a vezetés nem mindig szereti, ha kontrollálják a tevékenységét.

Nagy hibának nevezte, hogy nem jutunk hozzá az EU-támogatások jelentős részéhez, de úgy vélte, a magyar gazdaság gyengeségeit strukturális problémák, gazdaságpolitikai és nemzeti banki hibák, versenyképességi hiányosságok okozzák, amelyeket csak enyhíteni tudnának az uniós pénzügyi források.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük