Meghalt a 13 éves unoka is, akit tegnap gázoltak el az M0-áson

Közlekedés rendőrség

A kórházban meghalt az a 13 éves gyerek, akit a nagyanyjával együtt elgázolt egy furgon, miután kiszálltak a műszaki hibás autójukból az M0-áson vasárnap Fót térségében. Az 52 éves asszony már a helyszínen életét vesztette, erről vasárnap az Újpesti Hírmondó is beszámolt.

A Suzuki defekt miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon állt meg. A sofőr az autóban maradt, míg párja és unokájuk kiszállt, mert a Kekvillogo.hu értesülése szerint a gyereknek pisilnie kellett. Egy külső sávban közlekedő furgon mindkettejüket elgázolta.

A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helyszínen meghalt, a 13 éves gyereket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ vasárnap este közölte: a 13 éves gyereket a mentők súlyos, életveszélyes, többszörös sérülésekkel, újraélesztést követően szállították az intézménybe. „

A leggondosabb orvosi kezelés ellenére a sérült életét nem sikerült megmenteni, néhány órával a beszállítása után az intenzív osztályon elhunyt”

– írták.

A baleset körülményeit a dunakeszi rendőrkapitányság vizsgálja.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük